Pályamű. Joszif V. Sztálin szobrát 1951. december 20-án – a 73. születésnapján – avatták fel a róla elnevezett téren az akkori magyar és szocialista szövetséges párt és állami vezetők, valamint nyolcvanezer ember jelenlétében. Két évvel korábban született párthatározat az emlékmű felállításáról, a pályázatra az ország legnevesebb szobrászait, építészeit hívták meg. Végül Mikus Sándor Kossuth-díjas szoborterve valósult meg: 11 méter magas kőposztamensen állt a „generalisszimusz” 7,5 méter magas, 6,5 tonna súlyú bronz alakja. A Rákosiék által lebontott Regnum Marianum-templom helyén emelt bronzmonstrumba beolvasztották több, 1945-ben a fővárosi közterekről eltávolított szobor, köztük Andrássy Gyula, Tisza István és Görgey Artúr emlékművének anyagát.
*
Szobrászok. Az október 23-i esti szobordöntésről fényképfelvételek is készültek, amelyek közül néhány látható a forradalomról szóló könyvekben, újságcikkekben és az interneten. Az egyik ismert fotón kivehető, hogy a Sztálin bal lába mellett térdelő, a hegesztőkészülék gumicsövét tartó fiatalember az akkori buszsofőröltözethez tartozó ellenzős egyensapkát visel. Több mint városi legenda, hogy amikor a bronzgólem előredőlt, egy pillanatra megállt, amíg a gerincmerevítő sín is meghajlott benne. A hirtelen támadt csendben valaki fölkiáltott neki: „Tartsd magad, Jóska!” Szintén a pesti humor gyöngyszeme, hogy reggel a talapzaton, a diktátor neve helyén már ez volt olvasható: Csizma tér. A szobor homloka behorpadt a földet éréskor, a fejét és törzsét az emberek szorgos munkával tovább aprították, és széthordták. Mázsás öklét Pécsi Sándor színész vitte haza, és őrizte meg a kertjében elásva. Később az utcai eseményekben való részvételért elítélteket, akiknek valami közük volt a Sztálin-szoborhoz, a börtönben „szobrászoknak” hívták.
