Ellopták a cigányok pénzét

Mint tőle tudjuk, aki azt mondja, szeret dolgozni, az hazudik. Kolompár Orbán most már csak az ártatlanság vélelmével tud takarózni. A folyamatban lévő büntetőügyében természetesen törvényeink szerint őt is megilleti az ártatlanság vélelme. Azonban a hazai cigányság vezetői közül – bár jó néhányukat utolérte már néhányszor a hazai bűnüldözés – ilyen sokat még nem ártott senki a saját népének.

Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke saját példáján keresztül bizonyította be, hogy nincs „cigánybűnözés”. A romák sem csak az olyan megélhetési bűnelkövetési módokra képesek, mint a színesfémtolvajlás, a konyhakertek, gyümölcsösök megdézsmálása vagy a tyúklopás. Hanem, mint azt Kolompár és társai bemutatták, az eddig csupán a fehérgalléros intellektuális elkövetőknek tulajdonított gazdasági bűncselekmények terén is képesek a felzárkózásra.
Kolompár Orbán akár tizenkét év börtönbüntetést is kaphat, ha megáll az a vád, amely szerint több mint százmillió forintot használtak fel saját céljaikra. Kolompárék 145,5 millió forint pályázati pénzt költöttek el jogosulatlanul, kiadásaik egy részét fiktív, valótlan tartalmú számlákkal igazolták. Emellett az OCÖ elnökét két másik ügyben is bűncselekmény elkövetésével vádolja az ügyészség. Az egyik vád szerint tízmillió forint munkahelyteremtésre szánt pénzt használtak fel jogosulatlanul, a másik szerint megsértették a számvitel rendjét, illetve a cigány önkormányzat pénztárából elsikkasztottak ötmillió forintot. Kolompár Orbánnak azért olyan nagyon nem kell izgulnia, nem valószínű, hogy a maximális büntetést kiszabják rá, hiszen ennél jóval kevesebbel megúszta a Postabankot tönkretevő Princz Gábor, a globexes befektetők pénzét elkezelő Vellai Györgyike vagy a kőművesinasból brókerré avanzsált Kulcsár Attila. Nem eszik olyan forrón a kását – gondolhatja az előtte álló példák alapján Kolompár Orbán, miközben azon bosszankodik talán, hogy vajon miért voltak olyan fürgék a bűnüldöző szervek, miközben Gyurcsány Ferenc esetében szemérmetlen módon kivárták, hogy elévüljenek a köznek ugyanolyan, ha nem súlyosabb kárt okozó ügyletek.
Talán ezek a példák lebegnek Kolompár Orbán lelki szemei előtt, hiszen mi más magyarázná, hogy rendíthetetlen ólomkatonaként ragaszkodik az Országos Cigány Önkormányzat elnöki posztjához. Hiába hátráltak ki mögüle korábbi támogatói is, hiába akarja az önkormányzat vezetőségének többsége, hogy mondjon le vezető posztjáról, esze ágában sincs átadni a hatalmat. Ugyanúgy ragaszkodik az elnöki posztjához, mint ahogy a szinte elenyésző társadalmi támogatottsággal rendelkező MSZP a kormányzati hatalmához. Kolompár Orbán kiválóan akklimatizálódott a hazai közéletben uralkodó erkölcsi fertőhöz. Nem képes lemondani az elnökként neki járó apanázsról, a családja által is megszokott „konferenciabuszról”.
Ő is vizet prédikál és bort iszik, mint Gyurcsány Ferenc vagy éppen Bajnai Gordon. A szocialista politikusok baloldali politikáról szónokolnak, miközben a legkeményebb, a bérből és fizetésből élőket kizsákmányoló, megszorító gazdaságpolitikát valósítják meg. Kolompár Orbán bűnmegelőzési és rendészeti programokat alkot a cigány önkormányzat égisze alatt, elnöki pozícióját felhasználva rendőrfőkapitányokkal parolázik, a kormányzati hatalom képviselőivel a leszakadt, sokszorosan hátrányos helyzetű roma családok százezreinek ügyében tárgyal, egyeztet, miközben időt kell szakítania arra is, hogy alacsonyabb rangú nyomozótisztek kérdéseire gyanúsított minőségben válaszolgasson. Kolompár egy időben igen meggyőzően adta elő, hogy milyen odaadással, milyen alázattal szolgálja a hazai cigányság érdekeit, hiszen százmilliók elköltését bízták rá. Jól megtalálta azt a hangot, ami tetszett a hatalmon lévő szocialistáknak. Ádáz harcot indított a „cigánybűnözést” emlegető Jobbik és a Magyar Gárda ellen. Még a Roma vagyok, nem bűnöző feliratú pólót is magára öltötte egy tüntetésen, és nem égett az arca a szégyentől, hogy eközben már a sarkában volt a bűnüldöző hatóság. Kolompár Orbán volt az, aki cigány önkormányzati vezetőtársaival látványosan rendbe tett egy fővárosi parkot, azt demonstrálandó, hogy a cigányok is tudnak dolgozni. Egy másik alkalommal, ennek némiképpen ellentmondva azt fejtegette, hogy ő úgy gondolja, ha valaki azt mondja magáról, hogy szeret dolgozni, az hazudik. Merthogy szerinte senki nem szeret dolgozni. Nagy felháborodást váltott ki az Országos Cigány Önkormányzat vezetője akkor is, amikor „gyermekcsínynek” nevezte azt, hogy Kiskunlacházán – a brutális kegyetlenséggel megerőszakolt és megfojtott gyereklány tragédiája után – egy tizenkét éves kislányt megtámadott egy nyolcfős, cigány fiatalokból álló társaság. Biciklijét feldöntötték, ketten lefogták, miközben szexuális tartalmú szóbeli fenyegetésekkel illették. A kislány sokkos állapotba került és bepisilt. Kolompár szerint ez csupán gyermekcsíny volt.
Miközben minden jóérzésű magyar ember nyugalmára szükség volt, hogy Szögi Lajos gyermekei szeme láttára történő meglincselése, majd Marian Cozma kivégzése után ne szabaduljon el a pokol, aközben Kolompár Orbán időről időre érthetetlen módon nem csillapította, hanem inkább szította az indulatokat. Hol azzal fenyegetőzött, hogy „aki a roma út elé fekszik, azon át kell taposni, könyörtelenül”, bármit is jelentsen ez; hol olyan nyilatkozatokkal keltett felháborodást, hogy a „romák nem várják meg lehajtott fejjel, hogy vagonokba tereljék és koncentrációs táborokba hurcolják őket”. Eközben a cigányság legelesettebb rétegeinek munkahelyteremtésére a gondjaira bízott százmilliókat Kolompár nem arra költötte, amire kapta. És közben a rasszizmus veszélyével riogatott, szegregációról hablatyolt, miközben éppen ő rekesztette ki az uniós pénzforrásból azokat, akik rászorultak volna. Miközben Kolompár pojácáskodott, luxusautókban gúnárkodott, aközben Kiskunmajsán évente egyszer megetette a szerencsétlen sorsú, reménytelen körülmények között sínylődő cigány családokat, a tízmilliókkal meg sajátjaként rendelkezett.
Prikezsia (jelentése: „szerencsétlenséget hozó”, „minden roszszat megtestesítő”), mondta egyik alkalommal arról a Magyar Gárdáról, megvillantva anyanyelvi műveltségét, amelyik szervezet az Országos Cigány Önkormányzat honlapjának tanúsága szerint a rendőrök helyett is igyekezett megvédeni egy galgagyörki roma családot, akiket ugyancsak romák fenyegettek meg életveszélyesen. A megfélemlített cigány család egyébként annak tulajdonította a galgagyörki romák ellenük irányuló indulatát, hogy munkájuk lévén jobban élnek, mint a falubeli cigányok. Mert ők szeretnek dolgozni.
De ez nem érdem a Kolompár-féléknél, mert mint tőle tudjuk, aki azt mondja, szeret dolgozni, az hazudik. Kolompár Orbán most már csak az ártatlanság vélelmével tud takarózni. A folyamatban lévő büntetőügyében természetesen törvényeink szerint őt is megilleti az ártatlanság vélelme. Azonban a hazai cigányság vezetői közül – bár jó néhányukat utolérte már néhányszor a hazai bűnüldözés – ilyen sokat még nem ártott senki a saját népének. A magyar cigányság jó része azonban becsületes, jóravaló ember, megérdemelnék, ha kiválasztódna közülük végre egy Gandhi tisztaságú, makulátlan vezető, aki úgy tudná képviselni a valóban számtalan hátrányokkal küzdő népcsoport érdekeit, hogy ne ellenségeskedést, hanem együtt érző szolidaritást váltson ki a többségi, nem cigány társadalomból.
Kolompár Orbán teherré, kolomppá vált a birkatürelmű, becsületesen élő cigányság nyakán. Eltávolítása az Országos Cigány Önkormányzat éléről közérdek.