Lakodalom két temetés között

Tudják, mikor volt 2009. szeptember 27.? Szerintem évekkel, de talán évtizedekkel ezelőtt. Nem bolondultam meg, csak éppen újraolvastam a Magyarország–Honduras U20-as labdarúgó-világbajnoki csoportmérkőzés, a 3-0-s vereség kapcsán fogant véleményeket.
Újságunkban, a Magyar Nemzetben csupán azt, hogy a bemutatkozás rémálomszerűen alakult, a szűk kéthetes felkészülés nem volt elegendő normális csapatjáték kialakítására. Laptársunk már élesebben és kategorikusabban, egyetlen meccsből merészebb ívet rajzolva írta: „Ha az utóbbi időben netán elszakadtunk volna a nagy magyar valóságtól, vasárnap éjszaka visszazökkentünk szépen. Az elutazás előtt fölöttébb jókedvű, kissé (nagyon) nagyképűnek tetsző ifjak – az új generáció legjobbjai – legföljebb kutatták a labdát.”
Ha utólag kissé falsnak is hatnak, ezek azért emberi hangok. Az internetes fórumok névtelenül könyörtelen bírái azonban megfellebbezhetetlen, azonnal végrehajtandó ítéleteket hoztak. Íme, egy jellemző vélemény: „Egervári, Pisont kettős. Szánalmas. Ezek után bármilyen utánpótlásról beszélni felesleges.” Aztán egy élettani szakember: „Fizikálisan ezek a gyerekek a nullán vannak, csont és bőr mindegyik, ráadásul 1-2 ember lehet, hogy fel volt mentve tesi alól.” A tárgyszerű után egy indulatosabb hozzászólás: „Annak az idióta Némethnek egy érzelmet nem láttam az arcán, de a többinek sem!” Végül egy kérdés: „Gondolod, hogy ez a magyar csorda a másik két meccsre összekapja magát?”
A válaszadó sem gondolta. Aztán ez a magyar csorda egy 4-0-s és egy 2-0-s győzelemmel, csoportelsőként lépett tovább, a fizikálisan nullán lévő, csont és bőr, tesiből felmentett gyerekek az egyenes kieséses szakaszban két hosszabbításos meccset nyertek, a másodikon az az idióta Németh a 112. és a 117. percben lőtt gólt az olaszoknak, ez a szánalmas Egervári, Pisont kettős pedig ma világbajnoki elődöntőben vezényel.
Hugo Meisl már a labdarúgás őskorában megmondta, hogy a magyarok vagy temetnek, vagy lakodalmat ülnek. Legalább ebben nem változtunk; a szeptember 27-i temetés óta két hete áll már a lagzi, de ettől még ma, az Angliát amúgy 4-0-ra elintézett Ghána ellen minden további nélkül következhet az újabb temetés.
Ha viszont ismét győznénk, az lenne a józan ész igazi próbája. A pénteki világbajnoki döntő, a másik térfélen Brazíliával. Vagy még inkább Costa Ricával, hiszen akkor azt kellene írnunk: felnőtt vb-fináléban soha az idők végezetéig nem ismétlődik meg ez a párosítás.
Két okból sem.