Madrid nyit Kuba irányába

2009. 10. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Spanyolország az Európai Unió soros elnökeként azon fog munkálkodni, hogy az unió és Kuba kapcsolatai a mostaninál magasabb szintre emelkedjenek – jelentette ki hétfőn Havannában Miguel Ángel Moratinos spanyol külügyminiszter, aki három órán keresztül tárgyalt Raúl Castro kubai vezetővel. A külügyminiszter szerint rendeződtek a két ország közötti kapcsolatok. A spanyol diplomata nem kis meglepetésre azt is bejelentette sajtótájékoztatóján, hogy meghívták Madridba Raúl Castrót az EU és Latin-Amerika jövő év első felében tartandó csúcstalálkozójára is. 2003 tavaszán az EU még a néppárti spanyol kormányfő, José María Aznar javaslatára rendelte el Kuba ellen a diplomáciai és gazdasági büntetőintézkedéseket, amiért bíróság elé állított 75 ellenzékit. A nem egységes uniós álláspont szerint a szankciók feloldását ahhoz a feltételhez kötötték, hogy szabadon kell engedni az összes politikai foglyot. Moratinos beismerte, hogy a diplomáciai engedményért cserébe nem számítanak a még börtönben levő összes ellenzéki szabadon bocsátására.
Szintén a minisztertől tudták meg a spanyol sajtó munkatársai, hogy Raúl Castro megígérte neki, folytatják a reformokat a gazdasági válságból való kilábalás érdekében is. Moratinos jelenlegi látogatásából ezúttal is – akárcsak 2007-ben – kimaradt az ellenzékiekkel való találkozó, amit most is szóvá tett a spanyol Néppárt. A kisebbségi spanyol szocialista kormánynak viszont évek óta az az álláspontja, hogy a kubai emigránsok – Floridában és Spanyolországban is –, de a Kubában élő másként gondolkodók is nagyon megosztottak és bosszúállók, ezért csak hátráltatnák a Castro fivérek utáni esetleges politikai és gazdasági változásokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.