Madridi tömegtüntetés az abortusztörvény ellen

2009. 10. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Számháborúba torkollott a katolikus szervezetek felhívására rendezett szombati életpárti tüntetés Madridban: a szervezők szerint legalább másfél milliós, a helyi rendőrök szerint legfeljebb negyedmillió tüntető tiltakozott a legfiatalabb szocialista kormánytag, az andalúziai születésű Bibiana Aído újabb törvénytervezete ellen.
A kisebbségi szocialista kormány egyik alelnökének keresztlánya, az egyenlőségi miniszter tovább könnyítené a művi vetélést. Ennek keretében a novemberben elfogadandó törvényben a 16 és 17 éves lányoknak többek között még azt is biztosítaná, hogy szüleik tudta és engedélye nélkül szabaduljanak meg nem kívánt magzatuktól. María Teresa Fernández De la Vega, a kormány első alelnöke úgy indokolta a törvény „megalapozottságát”, hogy „a valósághoz igazítják a törvénykezést”. A szocialista kormányfő, José Luis Rodríguez Zapatero jobbkeze, José Blanco némi joggal odapörkölt a tüntetésen nagyágyúival megjelenő néppártnak: José María Aznar nyolcéves kormányzása alatt egyszer sem emeltek szót az abortusz ellen.
A főszervező Benigno Blanco, a Család Spanyol Fórumának elnöke üzent a szocialista kormánynak: a tüntetéssel még nem ért véget a tiltakozás. Hangsúlyozta, hogy az egészséges és emberi életet védelmező társadalom nem élhet együtt sem a hatályos, sem az elfogadandó törvénnyel együtt, de egyikkel sem, amelyik engedélyezi a művi vetélést, ezért kérte a politikusokat, hallják meg az utca hangját.
A tüntetők zászlókkal vonultak fel a spanyol fővárosban, mások terhes nőket ábrázoló plakátokkal tiltakoztak, és a táblákon embriókról ultrahanggal készített felvételek is láthatóak voltak. „Minden élet számít” – állt az egyik feliraton.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.