MSZP–MDF-koalíció a színfalak mögött

Hétfőn, a parlament ülésén a szocialisták a ciklus végéig megmentették a jogos bírósági felelősségre vonástól Dávid Ibolyát és Herényi Károlyt. Az általuk elkövetett bűnök egyik elszenvedőjeként nyilvánvaló, hogy fájt ez a döntés, de azt gondolom, saját sérelmemnél sokkal fontosabb megnézni, miről szól valójában a mentelmi ügy.
Az MSZP, többszöri évismétlés ellenére, még mindig bukásra áll a demokrácia nevű tantárgyból, avagy azt is mondhatnám, a frissen vasalt, nyugati mintára szabott öltöny nem mindig rejt européer demokratát. A megfigyelési botrány Gyurcsány Ferenc és Szilvásy György utolsó elkeseredett, de alaposan kitervelt kísérlete volt a hatalom megtartására. A szocialistáknak hétfőn lehetőségük lett volna minderre legalább utólag nemet mondani, de ők inkább azt mondták ki, hogy megengedhetőnek tartják a titkosszolgálatok felhasználását pártpolitikai célokra. Nemcsak némán voltak cinkosak, de aktívan közösséget vállaltak ezzel a politikával azáltal, hogy gátolják az igazság kiderülését. Húsz évvel a rendszerváltozás után úgy tűnik, a szocialisták még mindig nem tudnak különbséget tenni a diktatórikus államvédelem és a demokratikus politikai kontroll alatt működő nemzetbiztonsági szolgálat között. Érdemes erre úgy is tekintettel lenni, hogy a közelgő választásra készülünk, hiszen az NBH-t felügyelő miniszteri székből pár hónap után a szocialista kampányközpontba avanzsáló Ficsor Ádám személye több is, mint intő jel.
Hétfőn az is kiderült, hogy Géczi József Alajos még mindig azt gondolja, hogy a jog nem az igazság kiderítését, hanem a pártot kell hogy szolgálja. Nyilvánvaló, hogy az a több évtized, amit az MSZMP-ben és a szegedi egyetem tudományos szocializmus tanszékén hazugságait tanítva eltöltött, mélyebb nyomokat hagyott benne, mint a demokrácia, így az a Montesquieu által leírt elv is, miszerint a hatalmi ágak, így a bíróság és a törvényhozás egymástól elválasztva műkődnek. Hétfőn egymaga próbálta meg a teljes bíróság szerepét eljátszani és ebben a sajátságos Visinszkijt lepipáló jogértelmezésben a független ügyészség mellett én, a megzsarolt lettem a bűnös, és Dávid Ibolyáék persze az ártatlanok. De akkor Dávid miért nem áll az igazságszolgáltatás elé, ahogy ígérte? Elmondhatná a bíróság előtt; miért tervelték ki, hogy nyomást gyakorolnak az NBH-s CD-vel, hogy elérjék visszalépésemet; miért folytatta mindezt azután is, hogy megtudta, nem folyt ellene semmilyen megfigyelés; miért mondta azt nekem, hogy pontosan tudja, mikor, hol tartózkodom; mit tudott az engem, családomat és barátaimat ért fenyegetésekről; illetve, hogyan került birtokába egy IDF-es belső levelezés? Persze tudjuk, ő csak áldozata egy koncepciónak. Igen, valóban az, Gyurcsány Ferenc és a saját bűnös, gátlástalan, hatalomvágyó koncepciójának áldozata.
A demokrácia és a hatalmi ágak elválasztása mellett a parlamentarizmus sem erős oldala a szocialistáknak, hiszen miközben Dávid Ibolya hosszú percekig moshatta szennyesét, addig az én kétperces hozzászólásomat sem hagyták végigmondani az állandóan bekiabáló szocialisták, akik talán még húsz év után sem szokták meg, hogy a parlament már nem „az ernyedetlen tapsoló tenyerek” és a „szögesdrótnál is jobban bénító szólamok” helye.
Vajon miért ez az ócska színház, miért jó a szocialistáknak, miért kell nekik ma is megvédeni Dávid Ibolyát és társát? Nyilvánvaló, hogy Dávid kellemetlen perceket tudna nekik szerezni, ha végre elmondaná, kitől kapta az NBH-s CD-t, amit felhasznált ellenem, illetve, hogy kik súgtak nekik, amikor Somogyival, Herényivel összeülve eldöntötték, hogy a CD-t felhasználva melyikük kit keres fel és kit próbál a CD-vel „meggyőzni”.
De van mindennek politikai oldala is, hiszen az SZDSZ meggyengülésével és kézi vezérlésének megszűnésével kapóra jön az MDF, hogy meggátolják a jobboldal elsöprő győzelmét. Sokan nem gondolják ezt a veszélyt komolynak, pedig Herényi, Somogyi és néha még Dávid Ibolya is azt bizonygatja, hogy ők milyen jó koalíciós partnerei lennének a jobboldalnak, nyilvánvalóan azért, hogy megtévesszék és átszavazásra bírják a jobboldaliakat. Mindeközben a Dávid Ibolya politikájából fakadó kommunikációs előnyt sem szabad elfelejteni, amit az jelenti, hogy az MDF bírálja a Fideszt és a KDNP-t, miközben Lendvai Ildikó csak áll, széttárt kezekkel, hogy lám, nem csak mi látjuk ezt.
Húsz év alatt a rendszer megváltozott, de a hétfői szavazás tanulsága, hogy az MSZP alig. Ma is titkosszolgálati eszközökkel, a jog és a demokrácia sárba tiprásával, trükkökkel akarják hatalmukat megőrizni, és sajnos ehhez partnereket is találnak. Ezért sosem hihetjük, hogy már vesztettek, hanem keményen küzdeni kell az utolsó pillanatig, hiszen most valóban lehetőség van rá, hogy „tíz év múlva ne ez a dal legyen”.

A szerző országgyűlési képviselő, az MDF volt alelnöke