Zavaros vizeken

Miként lehet táplálékhoz juttatni a robbanásszerűen növekvő népességet? Hogyan lehet elejét venni a tömeges halpusztulásnak, és mi legyen a sorsa a Csendes-óceánon lebegő több mint tíz magyarországnyi szemétszigetnek? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre keresi a választ az az expedíció, amely tizenöt fős legénységgel Franciaországban bontott vitorlát szeptemberben, és amelyet a múlt héten Barcelona kikötőjében csíptünk el.

A Tara hajó
Hosszúság 36 méter
Legnagyobb szélesség 10 méter
Teljesítmény 2 x 350 lóerő
Vitorlafelület 400 négyzetméter
Árbocmagasság 2 x 27 méter
Sebesség 20 kilométer/óra
Tömeg 120 tonna
Üzemanyagtartály 40 000 liter
Ivóvízkészlet 6000 liter
Szállítható
személyek száma 15 (5 fő személyzet, 5-6 kutató, 4 újságíró és filmes)

Megdöbbentő látvány fogadja a Hawaiitól északra elhaladó hajósokat, a Csendes-óceán vizét ugyanis legkevesebb egymillió négyzetkilométeren, vagyis több mint tíz magyarországnyi területen szemét borítja. Az elképesztő környezetszennyezésről persze nem a honoluluiak tehetnek, a különféle tengeráramlások oka, hogy éppen ezen a területen halmozódott fel a rengeteg hulladék. A Nagy csendes-óceáni szemétszigetként ismert képződményt főként műanyag tárgyak: flakonok, dobozok alkotják több millió tonna mennyiségben. A tengeri szeméttelep pedig csak hízik, az utánpótlást bőven biztosítja az évente 225 millió tonna műanyagot gyártó globális ipar és az emberi felelőtlenség. A rengeteg szemét révén számtalan méreg is a vízbe kerül. A kutatások rámutattak például, hogy a polisztirén egy éven belül bomlani kezd, s a keletkező anyagok megzavarhatják az állatok hormonháztartását. Nem csoda, hogy a térségben már most kimutathatóan kevesebb az élőlény.
A szemétsziget okozta károk feltérképezésében is szerepet vállal az a tengeri expedíció, amelynek tagjaival október első hétvégéjén találkoztunk Barcelonában.
A maratoni utazás és a kutatások összköltsége 34 millió euró, ami az Európai Unió és a magánszektor társfinanszírozásában jött össze, ezért a szervezők és a szponzorok minden korábbi expedícióénál több felfedezést, tudományos eredményt várnak. És még valamit: a munka alapos megismertetését a nagyközönséggel, hogy minél többeket sikerüljön rádöbbenteni a személyes felelősségre. Ezért is különítettek el 1,2 millió eurót csak a kommunikációra. A Tara nevű 36 méteres hajó három éven át bolyong majd tengereken és óceánokon, kutatókkal a fedélzetén, hogy 150 ezer kilométert megtéve, ötven ország hatvan kikötőjét érintve, a földet megkerülve 2012 novemberében köthessen ki eredeti állomáshelyén, a franciaországi Lorientben.
Hervé Bourmaud kapitánnyal a Tara fedélzeten beszélgetünk. Azt mondja, önmagában embert próbáló feladat ennyi időt eltölteni másokkal szorosan összezárva. Tizenöt ember utazik a hajón, ez a maximális létszám a jármű méreteit figyelembe véve, ennél többen nem is férnének el a kutatóeszközökkel, személyes tárgyakkal, konyhai felszerelésekkel. A francia hajós a legjobban nem a személyes konfliktusoktól vagy a viharoktól tart, hanem a kalózoktól. A Vörös-tengerről az év vége felé jutnak ki Dzsibuti érintésével a szomáliai vizekre, ahol a legnagyobb a fenyegetettség. Bár a térségben jelentős számú hadihajó állomásozik éppen a tengeri banditák miatt, s a francia flotta védelmet ígért az expedíciónak, azért a kapitány nyugodtabb lenne, ha már a veszélyzónát átszelve Abu-Dzabi kikötője felé tartanának.
Az Arab Emírségek fővárosába a tervek szerint 2010 márciusában érkeznek, onnan Karacsi, majd Mumbai irányába haladnak. Az Arab-tengerben és az Indiai-óceán északi részén többek között a víz pH-mutatóit vizsgálják. Mint Jean-Pierre Gattuso francia kutató kifejti, az emberi tevékenységből származó szén-dioxid elsavasítja az óceánokat, s ez számos élőlény, például a tengeri csillagok, kagylók jövőjét veszélyezteti.
– A pH-érték változása olyan, mint a földrengés – magyarázza –, hiszen éppúgy, mint a Richter-skálán, a sav-bázis egyensúly változásánál is minden fok tízszeres hatású.
Harminc százalékkal lettek savasabbak az óceánok az ipari forradalom kezdete óta, s mivel a károsanyag-kibocsátás csak növekedni fog, megjósolni sem lehet a következményeket. Az viszont biztos, hogy bizonyos fajok végleg eltűnhetnek a föld vizeiből.
A Tara ezután a Maldív-szigeteket érintve Réunion és Madagaszkár felé fordul, útközben főként a tengeráramlatokat és a korallokat vizsgálják, majd várhatóan jövő ősszel befutnak Fokvárosba. Dél-Afrikából hosszú, kitérőkkel tűzdelt úton hajóznak át Rio de Janeiróba, közben a fekete kontinens partjaitól nyugatra kutatásokat végeznek az egyik úgynevezett „óceáni sivatagban”. Az ilyen, általában 300–700 méter mélyen fekvő tengerfenéki pusztaságok az óceánok oxigéntartalmának csökkenésével keletkeznek, illetve terjeszkednek. Létrejöttük szintén a klímaváltozás eredménye, s szinte párhuzamosan zajlik a szárazföldi sivatagok térhódításával.
Az argentin és chilei vizek érintése után a Húsvét-szigetre, majd Galápagosra érkeznek. Ezeket a térségeket szintén sújtja a pH-érték csökkenés és a tengerfenéki elsivatagosodás. A Csendes-óceánt 2011 szeptemberére szelik át, útközben megannyi vizsgálatot végezve, amelyekhez segítségükre lesz például egy hatezer-ötszáz méteres mélységig lebocsátható szonár. Új-Zélandról Sydneybe érkeznek, majd a korallzátonyok mellett haladva Pápua Új-Guinea a következő állomás. A telet az indonéz szigetvilágban töltik, tavasszal a Fülöp-szigetek, Hongkong és Japán térségében kutatnak. A vlagyivosztoki kikötést követően Szibéria vonalában a felmelegedés okozta algásodást vizsgálják, amelynek hatásaival a helyi halászok már szembesülhettek. Az elhalt algákat ugyanis baktériumok bontják le, ehhez pedig oxigén kell, s ha az algák mennyisége jóval magasabb a normális értéknél, vele egyenes arányban csökkenhet az oxigén mennyisége is. Ez pedig az élővilág pusztulását eredményezi, sőt bizonyos térségekből teljesen eltűnnek a halak. (A Fekete-tengerben szintén oxigénhiány miatt a nyolcvanas-kilencvenes években ötmillió tonna hal pusztult el.) Hasonló jelenség figyelhető meg Alaszkánál is, amely a Tara-expedíció következő állomása.
Az óceán közepén lebegő hatalmas szemétszigethez egy déli kitérővel e két megálló között jutnak el valamikor 2012 tavaszán. Az amerikai kontinenst északról kerülik meg, ott a sarkvidéket övező jégmezők olvadását vizsgálják.
Hasonló terepen egyszer már bizonyított a Tara: 2006 szeptembere és 2008 januárja között ugyanis a kutatók 507 napon át dolgoztak a sarkvidéket bejáró hajó fedélzetén (ez volt a Damoklész projekt).
Etienne Bourgois, a kutatásokat életre hívó alapítvány elnöke és Eric Karsenti, a kutatások szakmai vezetője arról beszél, hogy éppen ottjártukkor, 2007-ben zsugorodott legkisebbre az arktikus jég, szeptember 16-án 4,12 millió négyzetkilométer volt a területe, szemben az előtte mért 8,8 millióval. Ez szélsőségesen nagy különbség, de az átlag 1,29 millió négyzet-kilométeres olvadás is aggasztó. A kutatók filmen is megörökítették, amint 2007-ben egyszer csak megrepedt a hajót körülölelő jégpáncél, a víz hullámzani kezdett, a személyzetnek pedig valósággal ki kellett halásznia a jégen hagyott kutatósátrakat, eszközöket. Kutyájuk az egyik jégtáblán rekedt, de nagy nehezen kimentették.
Az új expedíció során az „északi kört” követően Bostonban és New Yorkban mutatják be eredményeiket, majd az Atlanti-óceánt újra átszelve 2012 novemberében reményeik szerint visszaérnek Lorientbe.
Az expedíció legfőbb célja tehát, hogy minél több információt szerezzen arról, milyen következményekkel járhat a globális éghajlatváltozás, s mit tudunk tenni a károk enyhítésére. A Spanyol Tengerkutatási Központ munkatársa, Pep Gasol az expedíció kapcsán tartott konferencián hosszasan fejtegette: be kell látnunk, egyelőre rendkívül kevés a tudásunk arról, milyen próba elé állít bennünket a változás. A kutatók véleménye persze megoszlik arról, hogy mennyiben természetes jelenség a klímaváltozás – elvégre az átlaghőmérséklet folyamatosan ingadozik –, s mennyire az emberi tevékenység következménye. Ugyanakkor azt valószínűsítik, hogy a tengervizekben zajló negatív folyamatok 85 százalékának eredetét az emberi aktivitásban kell keresni. A károkozás pedig visszaüt; mint a svédországi Lund Egyetem tanára, Daniel Conley beszámol róla, intézetük csak az utóbbi években 400 esetben jegyzett fel oxigénhiány miatt bekövetkezett tömeges halpusztulást. Hozzáteszi, nyáron a Földközi-tenger immár tartósan 28 fok fölötti átlag-hőmérsékletű, ennek hatására a keleti részeken, a görög, török partoknál már megfigyelhető a tengerfenék sivatagosodása.
Ám az emberi tevékenységeken nehéz változtatni, hiszen a környezetszennyezés ellen lehet harcolni, de halászatra, szállítmányozásra a jövőben is szükség lesz, sőt az emberek millióit eltartó turizmusra is. A Tara-expedícióval együttműködő tudósok ezért olyan halfarmok létesítésén dolgoznak, ahonnan fajtaspecifikusan, csak bizonyos méret fölött halásszák le a szusinakvalót. Ez különösen fontosnak tűnik, ha tudjuk, hogy 2040-re a mostani háromszorosára, 600 millió tonnára nőhet a haligény. De technikai fejlesztések is szükségesek, amelyekkel a halászatot és a hajózást is környezetbarátabbá, tisztábbá tehetjük. A kihívás nagy, hiszen 2050-re akár kilencmilliárdra nőhet földünk lakossága, ami még több éhes száj megjelenését és a természet növekvő igénybevételét eredményezi.