Egy év telt el a hitelválság kirobbanása óta, azóta számos dolog alapjaiban írta át az ír mindennapokat. Sok vállalkozás, nemzetközi cég mond búcsút a zöld szigetnek, ennek következtében rohamosan növekszik a munkanélküliség. Az állás nélkül maradtak száma napról napra nő, előrejelzések szerint év végére a tizenöt százalékos határt is átlépi. Ilyen mélységben utoljára a kilencvenes évek elején járt a munkapiac. Az ír kormány által beindított átképzési programok csődöt mondtak, a közszféra kiadásait képtelen visszafogni a kabinet. Csupán némi patriotizmussal tudnak segíteni az őslakosságon. Míg tavaly húsz dublini étteremből tizenkilencben lehetett lengyelül rendelni, ma már visszaszivárog az ír munkavállaló a korábban lenézett munkakörökbe.
Az emberek értetlenül állnak Írország szédítő mélyrepülése előtt, de sokan belátják, hogy az elmúlt évtizedben alaposan túlértékelt volt a gazdaság teljesítménye. A multinacionális cégeket vonzó liberális gazdaságpolitika, illetve a szolgáltató- és építőipar érdekeinek alárendelt kormányzati intézkedések mellett senki nem figyelt a közszféra túlnövekedésére, az egészségügyi rendszer tarthatatlanságaira. Még a parlamenti képviselők napidíjának szigorúbb elszámolásában sem sikerült eddig rendet vágni, pedig ezzel legalább sok szelet ki tudott volna fogni a kormányzat a zúgolódó lakosság vitorlájából.
A közelmúlt ködébe vesző jóléti korszak újabb csontvázai dőlnek ki a szekrényből, sőt az esztelen költekezésnek még most sem akar vége szakadni, csak éppen most már feltűnők a nagy számok. Az egészségügyi ellátásért felelős finanszírozási szervnél milliós taxiszámlák, a munkaügyi átképzési programokat irányító intézménynél pedig arcpirítóan magas megbízási szerződések verték ki a biztosítékot a sajtóban. Ám ezek az összegek eltörpülnek egyes bankvezérek által a kelta tigris szebb éveiben elsikkasztott eurómilliói mögött. Sean Fitzpatrick, az Anglo Irish Bank egykori igazgatója nem kevesebb mint 129 millió eurót (35 milliárd forint) játszott ki bankjából, és fektette saját külföldi vállalkozásaiba. Egyes köztelevíziós műsorvezetők félmillió euró körüli éves álomfizetése tavaly még senkit sem érdekelt, ám most már elsőoldalas hírként tálalták a témát a lapok. A hitelválság forintosítása, vagyis a beragadt hitelek feltérképezése alapvető fontosságú lenne a talpra álláshoz, a folyamatok azonban nem erre mutatnak. Az állam reprivatizáció révén, de nyomott áron szeretne hozzájutni a legnagyobb bankok hitelportfólióihoz. Ez a jelenlegi gazdasági klímában még érthető is lenne, ám nem tudni, mennyire fog mindez torz helyzetet teremteni hosszú távon. Tervben van egy úgynevezett fekete bank felállítása, amelynél a válság végösszegét lehetne benyújtani, de a szervezet felállításával már lassan egy éve bajlódik a kormány.
A bajoknak ezzel még nincs vége. Az ír történelem meghatározó jelensége, az emigráció mostanság egyre több hívet toboroz. A frissen végzett, így a munkapiacon legesélytelenebb huszonéves korosztály sértődötten vág neki a világnak, kedvenc célpontjuk Nagy-Britannia, Kanada, Ausztrália és Új-Zéland. A kelta tigrisnek modernizálnia kellett volna az országot, ehelyett csak a felső tízezer lett még gazdagabb, a legfiatalabb generáció így egyáltalán nem érzi az újkori Ír Köztársaság jótéteményeit.
A szikár tényekről legutóbb az OECD párizsi hivatala is beszélt. A közelmúltban kiadott, Írország gazdaságáról szóló, átfogó elemzés elsősorban a meredeken növekvő munkanélküliség és a közszféra magas kiadásai miatt aggódik. A szervezet az Európában kiemelkedően magasnak számító, 8,65 eurós minimálórabér és a munkanélküli-segély mértékének visszavágását is elvárja. Az OECD-jelentéssel egy időben a Fitch hitelminősítő intézet is értékelte Írországot, és két osztállyal rontotta besorolását. Az országban egyébként ez évre 7,5 százalékos GDP-csökkenést várnak, és tizenkét százalékos államháztartási hiánnyal számolnak.
origo.hu
Zebrán ütöttek el egy gyereket az édesanyjával
