Tizenhét agrárszervezet szervezésében pár száz gazdálkodó demonstrált tegnap az Alkotmánybíróság (AB) épülete előtt, mielőbbi döntést sürgetve az egységes mezőgazdasági támogatási rendszer (SPS) bevezetéséről és a működtetéséről szóló törvényről – számolt be az eseményről a távirati iroda. A résztvevők dohányt égettek az épület előtt, s felmutattak egy lajhárbábut, amely a szervezők szerint a taláros testület lassúságát szimbolizálta. A tüntetők képviselői hangsúlyozták, hogy nem az AB döntését kívánják befolyásolni, hanem azt akarják elérni, hogy mielőbb döntsön a testület. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége és a köréje csoportosult kisebb-nagyobb szervezetek megbízottai a dohányégetést követően petíciót adtak át az AB képviselőjének. Az SPS-törvényt az Országgyűlés tavaly október 20-án fogadta el.
A jogszabályt Sólyom László köztársasági elnök tavaly november közepén küldte el az Alkotmánybírósághoz utólagos normakontrollra, ám eddig az AB nem foglalkozott a kérdéskörrel. A petíciót aláíró gazdálkodói szervezetekkel szemben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége tucatnyi agrárszervezettel közösen viszont éppen az SPS bevezetése ellen érvel, mivel véleményük szerint az csak egy szűk, a volt termelői értékesítő szövetkezetekből meggazdagodott réteg érdekét szolgálja.

Júliusban megváltozik az 1-es villamos útvonala