Kidobta a tacskóját a hatodik emeletről egy férfi Budapesten, a XI. kerületi Etele úton csütörtökön, mert az a lakásban végezte el a dolgát. T. Mihály ellen állatkínzás gyanúja miatt indítottak eljárást – adta hírül tegnapi közleményében a rendőrség. Tavaly karácsonykor a XIII. kerületben idős ír szetterét dobta ki egy férfi az első emeletről. A nyílt törést szenvedett, korábban is bántalmazott kutyát a Noé Állatotthon Alapítvány meggyógyíttatta, majd gazdát talált neki. Előző sérülése miatt nemrégiben újra operálták, jelenleg lábadozik. Egykori gazdáját idén nyáron nem jogerősen öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélték.
Állatkínzás miatt tett feljelentést a Mentsvár az Állatokért Alapítvány egy kadai férfi ellen, aki halálra éhezette a lovát – adta hírül a baon.hu. A jószág bőrén kelések, felfekvések keletkeztek, inni és enni több napja nem kapott, felkelni nem bírt. A civilek gondos ápolása ellenére tegnap elpusztult.

Párkányi fürdő: Eredményre jutott a szlovák közegészségügyi hivatal az agyevő amőba által fertőzött fiú ügye kapcsán