Bizalmi attasék bebetonozva

Bizalmi embereket választ a gazdasági minisztérium szakdiplomatáknak – négy évre. A szerencsés kinevezettek között szerepel Kóka János bizalmasa,   Molnár Lajos volt egészségügyi miniszter lánya és a gazdasági tárca volt kommunikációs osztályvezetője. Úgy tudjuk, a kinevezésekről egy szűk kör dönt, a külgazdasági képviseleteket tömörítő ITDH-nak már tavaly óta nincs érdemi beleszólása a személyi kérdésekbe.

Munkatársunktól
2009. 11. 28. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Külgazdasági karrierépítésben remek ugródeszkának számít a gazdasági tárcánál sajtósként dolgozni, illetve SZDSZ-es prominensekkel jó kapcsolatot ápolni – derül ki a külgazdasági szakdiplomaták friss névsorából. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium (NFGM) által működtetett szakdiplomata-hálózatban egyre több bizalmi ember munkálkodik, ráadásul kinevezésüket egy kormányváltás esetén sem veszítik el, hiszen megbízásukat általában négy évre (két év kétszer egy év hosszabbítással) kapják. A kinevezésekről információink szerint egy szűk kör dönt; a személyi kérdésekbe tavaly óta már nem szólhat bele érdemben a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITDH).
*
Jóllehet elsősorban ez az állami szervezet lenne illetékes a külgazdasági kapcsolatok ügyében.
Úgy tudjuk, szakmai berkeken belül a legnagyobb felháborodást Zimonyi Eszter brüsszeli kinevezése okozta. Zimonyi 2007 nyaráig az SZDSZ-es irányítású gazdasági minisztérium kabinetfőnöki titkárságát vezette, a Heti Válasz szerint Kóka János szűk stábjának tagja.
A külgazdasági szakdiplomata posztot elnyerő Zimonyi neve abban a 2007 végén kipattant botrányban vált ismertté, amelyben a Kóka közeli Poszeidon Kft. megszerezte az egyik utolsó szabad balatoni partszakaszt az igen kedvezőnek számító 15 ezer forintos négyzetméteráron.
Hasonló pozíciót kapott Molnár Lajos volt SZDSZ-es egészségügyi miniszter lánya, Molnár Illa. Kinevezése nyomán most Párizsban folytathat befektetésösztönzési tevékenységet, s képviselheti a magyar külkereskedelmi érdekeket.
Felfelé ívelt a Varga István vezette gazdasági minisztériumtól nemrég távozott Rácz Krisztina karrierje is. Rácz tavaly augusztustól idén júliusig irányította az NFGM kommunikációs főosztályát, jelenleg Koppenhágában dolgozik ugyancsak külgazdasági szakdiplomataként. Nem ő az egyetlen, aki ebből a székből a diplomáciai pályát választotta: tavaly foglalta el római nagyköveti posztját Merényi Miklós, aki korábban a gazdasági minisztérium sajtófőnökeként, majd szakállamtitkáraként tevékenykedett.
Az MSZMP Központi Bizottságának egykori munkatársa, Südy Zoltán szintén az ITDH sorait erősíti. Südy jelenleg az állami ügynökség szerződéses partnere, s a japán–magyar kapcsolatokat ápolja.
Változások nem csak a már meglévő képviseletek élén történtek. Tavaly óta öt új állomáshellyel bővült a szakdiplomata-hálózat, amely nyomán a minisztérium friss megbízottakat küldött át Szingapúrba, Abu-Dzabiba, Algírba, Rostov na Donuba és Podgoricába.
A kinevezések szempontjait firtató kérdésünkre a gazdasági minisztérium azt közölte, hogy a szakdiplomataposztokat nyílt pályázat útján és a szakmai elvárások megjelölésével hirdetik meg, a hatályos jogszabályoknak megfelelően. A személyekre a tárca vezetője tesz javaslatot, ám a pályázatok nyertesei csak a külügyminiszter egyetértése esetén állhatnak munkába, miután áthelyezték őket a külügyi tárca állományába.
A külgazdasági szakdiplomata-hálózat jelenlegi rendszerben történő működtetését számos szakember kritizálja. Ennek oka, hogy külföldön és belföldön jelenleg összesen 17 különböző gazdaságfejlesztő hálózat működik, valamennyi állami pénzből. Az egymással párhuzamos hálózatokról maga Varga István gazdasági miniszter is elismerte, hogy a rendszer egyszerűsítésére lenne szükség, a szaktárcának ennek ellenére nincs javaslata a bürokrácia csökkentésére. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évek óta szorgalmazza a befektetésösztönzés és kereskedelemfejlesztés állami rendszerének felülvizsgálatát – sikertelenül.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.