Felmondott a borászok különböző szakmai szervezetei által alapított Magyar Bormarketing Nonprofit Kft. teljes csapata, az ügyvezetőt kivéve – erősítette meg lapunknak több tulajdonos a Borravaló.hu szakportál információját. Egyelőre nem tudni, hogy mi lesz a kft. sorsa, és mi a helyzet a nemrég kiírt pályázatokkal. Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke az üggyel kapcsolatban nem kívánt nyilatkozni, mondván, az eset egy magáncég belső ügyét képezi. Faggatásunk nyomán kifejtette: a társaságban zajló folyamatok a szakmát nem érintik, a pályázati pénzek eljutnak majd az érintettekhez.
– Hogy ez a kft.-vel vagy anélkül fog megtörténni, az még kérdéses – tette hozzá. Elmondása szerint mindez november 25-én dől el, erre a napra hívták össze a nonprofit cég közgyűlését.
Lapunk több termelőt és egyesületi vezetőt is megkeresett, akik egyáltalán nem, vagy csak név nélkül nyilatkoztak. Többekkel összhangban Jásdi István, a Magyar Független Szőlő- és Bortermelők Országos Szövetségének elnöke ugyanakkor arról számolt be, hogy információi szerint a kft. dolgozói nem kapták meg a fizetésüket. A cég működési költségének fedezetét közbeszerzési pályázaton keresztül kellett volna megkapnia a cég vezetésének. Ezt az összeget korábban automatikusan megkapták a földművelésügyi minisztériumtól. Jásdi István szerint mindezzel együtt meglepetést okozott a mostani hír, mivel a pénzhiány már korábban kiderült, s egy héttel ezelőtt még szó sem volt a szakértői gárda távozásáról. Információink szerint a működéshez szükséges források elmaradása az agrártárca késlekedése miatt történt. A minisztérium irányítása alá tartozó Agrármarketing Centrum (AMC) még szeptemberben sem írta ki a kft. működési költségeinek fedezésére szükséges pályázatot. A tárca ugyanis nem közölte az AMC-vel, hogy mekkora összeg folyt be a borászok által befizetett literenkénti nyolcforintos járulékból, márpedig ennek öt százalékára írhatták volna ki a tendert.
A Magyar Bormarketing Kft. elődje közhasznú társaságként még 2005 májusában alakult azzal a céllal, hogy a hazai borászat marketing- és értékesítési tevékenységét támogassa. Mindezt a borászok az önként magukra vállalt literenkénti nyolcforintos járulék befizetéséből szerették volna megoldani. Másként gondolta a kormány, s végül úgy alakult, hogy az így befolyó öszszeg alig 60 százaléka maradhat közvetlenül a nonprofit szervezetnél. Az évi mintegy 700 millió forintos díjbevétel felosztása, valamint a konkrét pályázatok meghatározása és értékelése a földművelésügyi minisztérium által létrehozott bormarketing-bizottság feladata lett, a döntéseket azonban minden esetben az agrárminiszter hozza. A pályázatokkal és beszerzésekkel kapcsolatos szakmai előkészítő, koordináló és ellenőrző tevékenységet pedig az AMC és a Magyar Bormarketing Kft. közösen végezné. Vagyis a borászok szervezetének alig maradt mozgástere.

Nem akármilyen világsztárral edzett a honvédelmi miniszter