
origo.hu
Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő
Beismert mutyi! Hétfőn elrendelt belső ellenőrzési vizsgálata eredményeinek ismeretében az MNV Zrt. vezérigazgatója tegnap érvénytelenítette a 2500 hektáros Pest megyei területet érintő haszonbérleti pályázatát. Budai Gyula szombati sajtótájékoztatóján mutatott rá: az eljárás szabálytalan volt. A beérkezett pályázatokat arra illetéktelenek idő előtt felbontották, a felbontás tényét pedig visszamenőleges dátummal próbálták legalizálni – mondta ki immár a vagyonkezelő belső vizsgálata is. Az MNV Zrt. közleménye szerint a vizsgálat során a felelősséggel rendelkező személyek köre tisztázódott és felelősségük megállapításra került, a személyi döntéseket pedig később hozzák meg. Megállapítást nyert az is, hogy a vizsgált dokumentumokat Benedek Fülöp agrárportfólióért felelős vezérigazgató-helyettes távollétében egyik helyettese írta alá. Budai Gyula rávilágított, hogy az ügy azzal a 35 ezer hektár állami tulajdonban lévő termőfölddel kapcsolatos, amelyet a vagyonkezelő nemrég írt ki annak érdekében, hogy azt újabb húsz évre bérbe adhassa a szocialista klientúrának. Felszólította a vagyonkezelő érintett vezetőit, hogy vonják vissza az összes pályázatot, s önként mondjanak le.
Újabb történelmi fejlemény történt a sukorói szocialista ingatlanpanamában – közölte tegnapi sajtótájékoztatóján Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) igazgatója. Emlékeztetett: hétfői tárgyalásán a Fejér Megyei Bíróság jogerős ítéletében megállapította, hogy az izraeli befektető, Joav Blum lakcímbejegyzése fiktív volt a hírhedtté vált földcsere idején. Mint ismert, Joav Blum – a kormány és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. támogatását élvezve – két Pest megyei gyümölcsösét cserélte el az állami tulajdonban lévő Velencei-tó partján fekvő több mint 70 hektáros területre. Praktizáló ügyvédként, a Magosz igazgatójának meglátása szerint a mostani ítélettől „egyenes út vezet ahhoz, hogy az ügyészség korábbi gyanúsítása alapján a bíróság megállapítsa azt is, hogy Joav Blum okiratot hamisított”. Ebből következően Budai Gyula szerint a földcsereszerződést azonnal semmisnek kell nyilvánítani. Rávilágított: Joav Blum valótlan adatot adott meg a szerződés létrejöttekor, tehát Oszkó Péter pénzügyminiszternek nincs min gondolkodnia, azonnal utasítania kellene az állam részéről eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t, hogy a szerződés érvénytelenségére való tekintettel álljanak el annak teljesítésétől, vagyis állítsák helyre az eredeti állapotot. Véleménye szerint amennyiben ezt nem teszik meg, úgy teljesen egyértelmű, hogy a Gyurcsány–Bajnai-kormány egy olyan bűnözőnek nyújt állami támogatást, akivel szemben már született egy jogerős bírósági ítélet, s aki valóban megtévesztette a magyar hatóságokat. A kormányt felelősség terheli azért is, mert ezen befektetőknek már az ingatlanpanama leszervezése és a kaszinó koncessziós szerződés meghirdetése előtt megígérte, hogy minden tőle telhető támogatást megkapnak, s ezt meg is tették – mutatott rá a Magosz igazgatója. Ugyanakkor – tette hozzá – nem mehetünk el az MNV Zrt. vezetőinek felelőssége mellett sem. Álláspontja szerint a szerződés megkötésekor az MNV vezetői, Benedek Fülöp vezérigazgató-helyettes és Tátrai Miklós volt vezérigazgató tisztában lehettek azzal, hogy egy széljegyen található lakcím fiktívnek minősül, s a többi, már napvilágra került törvénysértés sem valószínű, hogy elkerülte a figyelmüket.
Mint ismert, a sukorói ingatlancsere miatt Joav Blumot közokirat-hamisítás bűntettével vádolja a székesfehérvári városi ügyészség. Folyamatban van a Központi Nyomozó Főügyészség vizsgálata is, amely eddig azt állapította meg, hogy az MNV Zrt. a csere során a valós piaci értékénél mintegy 600 millió forinttal drágábban számolta be Joav Blum gyümölcsöseit. A csereszerződést az Állami Számvevőszék is szabálytalannak találta, s annak semmissé nyilvánítását javasolta.
Zavart csend volt a Miniszterelnöki Hivatal válasza arra a kérdésünkre, hogy a kormány visszavonja-e a kaszinóépítés kiemelt állami beruházási státusát. Közleménye szerint a Pénzügyminisztérium továbbra is tartja azt az álláspontját, mely szerint bíróság előtt kezdeményezi a telekcsereügylet semmisségének megállapítását.
Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő
A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen
Dolgozó árulta el: hatalmas veszélyt rejtenek az éjszakák egy óceánjáró hajón
Vége a találgatásoknak: nagy bejelentést tett az ukrán elnök
3 csillagjegy a megbánás megtestesítője, itt rontják el
Hálásan köszönjük, kedves Európai Unió: európai közpénzből cáfoljátok meg a magyar mindenszaristákat!
Szimbolikus amerikai csapás, valós kockázatokkal
A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról
Németh Balázs: Mégis mit gondolnak ezek a nyomorultak?
Az oroszok elcserélték Iránt Ukrajnára?
Beigazolódott a Real Madrid-szurkolók legnagyobb félelme Kylian Mbappéról
Magyar Péter akkora lyukra futott, hogy rögtön bele is zuhant
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.