Cassandra-járás a Művészetek Palotájában

Többféle formációt és stílust kipróbált, már csaknem negyvenéves volt Cassandra Wilson, mire rátalált saját hangjára. Az utóbbi években rendre a világ legjobbjának választott, mély kontraalt hangjával rendkívül hajlékonyan bánó énekesnő módszere azóta nem változott. Legyen az blues, dzsesszörökzöld vagy popsláger, számára az eredeti változat csupán kiindulási pont: meghökkentő harmóniai, hangszerelési és ritmikai környezetbe helyezve új értelemmel és jelentéssel ruházza fel a dalokat. Az eklektikus műsorválasztás mögött a hagyományok iránti elkötelezettség és a korszerű közlésvágy kettőssége húzódik meg.
Nagy érdeklődéssel várt budapesti koncertje bizonyította: Cassandra Wilson olyan muzsikus, akinek van koncepciója a zenéről. Legutóbbi, illetve korábbi lemezeiről válogatva többek között olyan szerzeményeket adott elő, mint a Duke Ellington által híressé tett Caravan, a Louis Armstrong nevéhez fűződő klasszikus St. James Infirmary, Son House és Charley Patton déli bluesai, a Sound of Music című musicalből és a Beatles együttestől ismert Till There Was You, vagy a Black Orpheus film Manha De Carnaval című brazil betétdala. A ráadással együtt tíz szám; többségében az afroamerikai zenei örökséghez tartozó anyag, amelyet kiváló fekete muzsikusokból álló kvintett szólaltatott meg.
Az együttes zenei vezetője és spiritus rectora a háromféle gitárt is mesterien kezelő Marvin Sewell; zongorán Jonathan Batiste, ütőhangszereken Lekan Babalola, dobokon Herlin Riley, bőgőn Reginald Veal játszott (utóbbi kettő korábban Wynton Marsalis partnere volt) – olyan csapat tehát, amely a dzsessz mainstream, azaz középutas vonulatát képviseli. Kivételes muzikalitású, könnyed eleganciájú, szellemes előadásukban úgy értelmezték újjá, helyezték más megvilágításba az ismert darabokat, hogy megőrizték azok lényegét. Nem az avantgárd absztrakt nyelvén, hanem a kor populáris zenei eszközeivel élve, de a maga nemében ez is tagadás volt: a mechanikus, rutinszerű megközelítés és előadásmód elvetése, új, kreatív, kihívást jelentő, egymást inspiráló hangszeres megoldások alkalmazása. Amiben legmesszebb a harmóniákat és dallamokat időnként merész eredetiséggel ellenpontozó Batiste ment el.
Cassandra Wilson énekesként már aligha tételezhető más zenei környezetben. Előadásmódjának jellegzetességei – a biztos idő- és ritmusérzék, a bensőséges, suttogó, kissé spleenes kiejtés, az időnkénti érzelmi kitörések, a szavak jelentésének nyomatékosítása – régen kialakultak. Színpadi jelenléte hangsúlyos, de nem tolakodó: első az egyenlők között. Muzsikus, akinek a hang a hangszere. A lemezein néha modorosságba hajló éneke az élő közegben drámaibb, kifejezőbb volt. Nem csupán interpretált: történeteket mesélt, dalban elbeszélve, zenébe ágyazva. És a visszafogott feszültségtől lüktető (kezdetben, de a zongorát illetően később is rosszul hangosított) zene egyre inkább életre kelt, megmozdítva az eleinte hűvös közönséget. Szép este lett.
(Cassandra Wilson, Művészetek Palotája, november 5.)