Marx és Lenin igencsak meglepődött volna, ha látja, hogy munkások, diákok és városi felkelők söpörnek el fegyveres forradalommal egy szovjet típusú kommunista rendszert, majd a helyébe szabad, nemzeti és demokratikus, független társadalmat állítanak vissza. 1956. október végén, november elején ugyanis a normalitás tért vissza a majd egy évtizedes bolsevizálás, az erőltetett kollektivizálás és a hagyományos értékek erőszakos pártállami háttérbe szorítása után. Az október 23-i tüntetés, az abból kialakult forradalom, a szovjetek és a kollaboráns kommunista rendszer elleni fegyveres felkelés, majd a szabadságharccá fokozódó ellenállás méltán nevezhető Hannah Arendt szavaival az első „antitotalitárius forradalomnak”.
A Nagy Imre-kormány kezdeti ingadozásától függetlenül, népi kezdeményezésre felszámolt pártállami struktúrák (állam), pártszervezetek, kolhozok, valamint a helyükbe lépő önkéntes munkástanácsok és a visszaállított egyéni parasztbirtok, a spontán módon megalakuló forradalmi bizottságok és nemzetőrségek azt bizonyítják, hogy a magyar nép ’56 őszén önmaga által és önmagának alkotta meg társadalmi és gazdasági kereteit. A népi írók, élükön Illyéssel és Németh Lászlóval, elsőként üdvözölték a forradalom eredményeit, Mindszenty pedig áldását adta a „nemzeti szabadságharcnak” nevezett törekvésekre.
A Kádár-ellenkormány által behívott szovjet csapatok, a volt partizánokból, ávósokból és kommunistákból alakult karhatalmista szakaszok 1956. november 4. után még másfél hétig kénytelenek voltak megküzdeni a fegyveres ellenállással. A sokszoros túlerővel érkező „Forgószél” hadművelettel szemben a csepeli forradalmárok és a Nemzetőrség Főparancsnoksága 1956. november 11-ig kitartott, sőt a budapesti Damjanich utcában még november 12–13-án, a Sport étterem környékén pedig 14-én is szórványosan szóltak a fegyverek. Az antikommunista forradalom vívmányait sem a budapesti felkelők, sem a vidéki központok szabadságharcosai nem adták fel. A november közepére végleg felszámolt fegyveres akciókat röplapozás, illegálisnak számító kormányellenes folyóiratok sokszorosítása vette át. A tényleges tetteket sok esetben felváltotta a mítoszgyártás (például a már régen letartóztatott Maléter vezette bakonyi fegyveres csoportról), egy újabb forradalomban való reménykedés és a sokszor lelepleződő szervezkedés.
November első hetének végére a forradalmi központok kiürültek, és vezetőik, felkelőcsoportjaik töredékeivel együtt leginkább kórházakba, munkásszállókra, vidéken pedig a hegyes-erdős környékekre vonultak vissza. Így vált lehetségessé, hogy a Dózsa György úti munkásszálló november 4-től kezdve ellenállókat bújtató és röplapokat gyártó központként működött. A Honvéd Kórházban több volt Corvin közi felkelő talált menedéket, és folytatta az ellenállást. Nickelsburg László, a Baross tériek parancsnoka, illetve Angyal István, a Tűzoltó utcai felkelők vezetője a Péterfy Sándor Utcai Kórházban kapott menedéket. Miután november 16-án a Péterfy Sándor Utcai Kórházban többtucatnyi forradalmárral együtt letartóztatták Angyal Istvánt, az ellenállás áttevődött a Tóth Ilona vezette Domonkos utcai kisegítő kórházba. Obersovszky Gyula és társai itt készítették az Élünk című lapot, amely őrizte a forradalom lángját. Szintén Obersovszky köre találta ki a december 4-i néma asszonytüntetést, amelynek során tízezer nő vonult fel Budapesten. Vidéken a miskolciak a Bükkbe, a veszprémiek a Bakonyba, a pécsiek pedig a Mecsekbe húzódtak viszsza. Utóbbiak kétezer fős serege – „a mecseki láthatatlanok” – kiképzést is folytatott, és november 16-án sikertelenül megtámadta a pécsváradi rendőrőrsöt fegyver- és lőszerszerzés céljából.
Mindezeket a több ötvenhatos tárgyú kötetet, tanulmányt jegyző és jelenleg is e kérdés kutatását végző – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán tanszékvezető – M. Kiss Sándor történész, valamint egykori tanítványa, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának munkatársa, Bank Barbara sorolja fel. Amint M. Kiss fogalmaz: „voltak vagány srácok, akik azt mondták, nekik minden mindegy”, ugyanakkor Obersovszky és Angyal például a hatalom befolyásolására vállalkozott, amikor a társadalmi ellenállás nyomásgyakorló erejét igyekeztek a forradalom hasznára fordítani. Bank Barbara a pécsi ellenállók tevékenységét kutatva úgy véli, a pécsieknek „volt esélyük a Mecsekben”, amit bizonyít, hogy érzékeny veszteségeket tudtak okozni a helyismerettel nem rendelkező szovjeteknek. Mindketten úgy vélik, a központi irányítás hiánya ellenére alakultak meg a forradalom folytatására vállalkozó helyi csoportok. M. Kiss azonban megjegyzi, hogy a rövid idő, a szovjet és a karhatalmista fellépés, valamint a dekonspirálódás miatt nem volt lehetőség arra az összefogásra, amely például – a szintén árulás miatt elfogott és kivégzett – Péch Géza révén Székesfehérvár–Pécs–Sopron–Budapest–Bécs relációjában már erőteljes szervezés alatt állt. Bank Barbara hozzáteszi, hogy a fővárosban tízezerszám készített röplapokat vidékre juttatták, ahol kézzel másolva terjesztették őket még karácsonykor is.
A Kádár-rezsim megszilárdulása, a harmadik magyarországi vörös terror – szovjet támogatással megvalósított – „sikerei” és a többszöri lelepleződés után 1956 decemberére, illetve 1957 kora tavaszára a november 4. utáni ellenállás megszűnt. Vigasztalásként M. Kiss megjegyzi, hogy sokkal tovább tartott az októberi–novemberi napok elfelejtetése, mint gondolnánk. A forradalom tehát folytatódott, a szabadságharc más eszközökkel, de hónapokig eltartott még.
Az 1956. november 4. utáni antikommunista és szovjetellenes ellenállás formáival, a forradalom folytatásával foglalkozik hétfőn az Ősök tere.
Az adás időpontja a Hír Televízióban: hétfő 22.05 óra. Ismétlések: kedd 10.30, szombat 15.05.
origo.hu
Teljes összeomlás a budapesti közlekedésben - most jön csak az igazi káosz
