Átlag alatti forgalom mellett emelkedtek az árfolyamok a részvénypiacon – közölte Vaszkó Szabolcs a távirati irodával. Az Erste Bank üzletkötője megjegyezte, hogy folytatódott az Econet erősödése, forgalma kiemelkedő volt, csaknem négymilliárd forint. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője is az Econetet emelte ki. A részvény 5,3 százalékkal, 7 forinttal 139 forintra drágult. A cég papírjai október vége óta kezdtek drágulni rohamosan az akkori 60 forint körüli szintről, miután az Econet-csoporthoz tartozó FM1 konzorcium elnyerte az országos vételkörzetű, most a Sláger Rádió által használt kereskedelmi rádiós frekvenciát az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) pályázatán. Az üzletkötők elmondták, hogy a kereskedési nap enyhe bizonytalansággal indult, nagy volt az eladói nyomás, majd a délelőtt elindult erősödést a vártnál roszszabb amerikai makrogazdasági adatok sem tudták megakasztani. A budapesti börze a régióban a felülteljesítő piacok közé tartozott, a lengyel, a cseh és a török index is csökkent. A csütörtöki kereskedés irányát most is az amerikai piacok alakulása határozhatja meg – mondták az üzletkötők.
A Mol 100 forinttal, 0,61 százalékkal, 16 400 forintra erősödött, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 55 forinttal, 0,98 százalékkal 5690 forintra drágult, 8,4 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,39 százalékkal, 763 forintra emelkedett, forgalma 583,5 millió forint volt. A Richter árfolyama 700 forinttal, 1,70 százalékkal, 41 780 forintra növelte értékét, a részvények forgalma kétmilliárd forintot ért el. Az Egis 212,5 millió forintos forgalom mellett 140 forinttal, 0,74 százalékkal, 19 000 forintra erősödött. A BUMIX 1998,72 ponton zárt, ez 18,08 pontos, 0,91 százalékos emelkedést jelent.
Szűk határok között ingadozott gyér forgalomban a forint árfolyama: az eurót 265,71 forinton jegyezték délután négy órakor a bankközi kereskedésben, szemben a kedd délutáni 265,79 forinttal.

Sokkoló felvétel került elő a tragikus motorbalesetről – videó