A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,78 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 21 115,46 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek a hétfői záráshoz képest. A keddi csökkenés megfelelt mind az európai, mind az amerikai tendenciáknak a nap folyamán – mondta az MTI-nek Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője. Megjegyezte: lényegében eseménytelen kereskedés folyt, a BÉT forgalma nem érte el a 13 milliárd forintot, ami mintegy a fele az átlagosnak. Az európai börzék a magyarhoz hasonlóan enyhe mínusszal – fél százalék körüli csökkenéssel – zártak, míg az amerikai indexek 0,2–0,6 százalék között gyengültek. A tegnapi kereskedésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a tőkepiaci mozgások előrejelzése ugyanis bel- és külföldön is bizonytalan – tette hozzá.
A Mol 100 forinttal, 0,61 százalékkal 16 300 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalom mellett. Az OTP-részvények ára 85 forinttal, 1,49 százalékkal 5635 forintra esett, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,33 százalékkal 760 forintra erősödött, forgalma 593 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 420 forinttal, 1,01 százalékkal 41 080 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 314,7 millió forintos forgalom mellett 240 forinttal, 1,26 százalékkal 18 860 forintra gyengült. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX
1 980,64 ponton zárt, ez 0,57 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Átmeneti korrekciót követően erősödésnek indult a forint: az eurót tegnap délután negyed ötkor 265,79 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben, szemben a hétfő délután fél ötkor érvényes 266,22 forintos árfolyammal.

Házasság első látásra – fogorvosi székben ülve lángolt fel a szerelem?