Évekre ellátják az űrállomást

Hírösszefoglaló
2009. 11. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ma dokkol a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) az amerikai Atlantis, amely hat űrhajóssal a fedélzetén hétfőn indult útnak a floridai Kennedy Űrközpontból. Az űrrepülőgép tartalék alkatrészeket visz a tizenhat ország részvételével több mint tíz éve épülő űrbázisra. A több mint 13 tonnányi rakomány elsősorban olyan berendezéseket tartalmaz, amelyek túlságosan nagy méretűek ahhoz, hogy az elöregedett űrrepülőgépeket 2010 után felváltó orosz, európai és japán teherűrhajók szállíthassák az ISS-re – adta hírül a Reuters.
A megszokott hét asztronauta helyett ezúttal azért utazik csak hat az űrrepülővel, hogy jusson hely Nicole Stott fedélzeti mérnöknek is, aki három hónapja dolgozik az ISS-en, s az Atlantis fedélzetén tér majd haza. Az űrhajósok a bázison a tervek szerint három űrsétát tesznek majd, hogy elvégezhessék az aktuális szerelési munkálatokat.
A huszonnégy éves Atlantisnak a mostani a harmincegyedik űrkirándulása. A tizenegy naposra tervezett misszió után a NASA az idén már nem küld űrrepülőt az űrállomásra, jövőre pedig még összesen öt utat terveznek. Az űrsiklóflotta helyett 2015 után az Orion űrhajók veszik át a főszerepet az amerikai űrkutatásban, az új típusú járműveket az Ares–1 hordozórakéta állítja majd pályára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.