A két Korea között nem új keletűek a határincidensek: az utolsó szegletig fegyverekkel zsúfolt félszigeten talán statisztikai törvényszerűség is, hogy időről időre súrlódásra kerüljön sor a mai napig hidegháborúban szemben álló felek között. Nem mintha ki lehetne zárni a szándékosságot, hiszen a Phenjan nukleáris fegyvereivel kapcsolatos hatoldalú tárgyalások hangulatának befolyásolása megérhet egy-egy csetepatét. Bármit is mutasson azonban Észak-Korea viselkedése, aligha valószínű, hogy totális támadásra készülnének, egyszerűen a kölcsönös bizalmatlanság lehetetlenné teszi a készültségi szint – pláne a haderők volumenének – csökkentését.
Nagyon nehéz valós képet alkotni a harcias, ám egyben éhező kommunista rezsim haderejéről, de az bizonyos, hogy létszáma megközelíti az egymilliót. Felszereltsége nyugati szemmel nézve ugyan szegényes, de olyan mennyiséget halmoztak fel bizonyos fegyverrendszerekből – mint a nagy hatótávolságú tüzérség és a harcászati-hadműveleti (legfeljebb néhány száz kilométer hatótávolságú) ballisztikus rakéták – hogy ezek „békebeli”, de határ menti állomáshelyükről is óriási csapást tudnak mérni délre, még megsemmisítésük előtt. A korszerű haditechnikával felszerelt dél-koreaiak és az országban állomásozó amerikaiak dilemmája ezért mindig is abban állt, hogy meg szabad-e várni, amíg Phenjan háborút indít, vagy a veszteségeket elkerülendő megelőző csapással kell élni.
A helyzetet értelemszerűen bonyolítja, hogy Phenjan időközben nukleáris képességre tett szert, még akkor is, ha ennek alkalmazhatósága jelenleg erősen kérdőjeles. Bár a híradások azt sugallják, hogy ez a tény fokozza az instabilitást, a hosszú távú nemzeti célokat – tehát az országegyesítést – figyelembe véve alighanem épp ellenkezőleg is hathatnak, mivel elviselhetetlenül kockázatossá teszik a preventív akció gondolatát.
origo.hu
Ezen a középiskolai kvízen felnőttek is elvéreznek – Ön hány kérdésre tudja a választ?
