Még úgy is sok kifogásolható kifizetés történt a vidékfejlesztést szolgáló Leader uniós program keretében, hogy a legutóbbi 500 millió forintos összeg elköltésének körülményeit már igen közelről igyekezett figyelemmel kísérni Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke. A 2004 és 2007 közötti időszakban a Leader-program keretében felhasznált összesen 783,6 millió forint elköltését már ellenőrizte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), s nemes egyszerűséggel azt állapította meg, hogy olyan mértékű törvénytelenségek történtek, hogy a legegyszerűbb mielőbb viszszafizetnünk az összeg uniótól érkezett részét, vagyis több mint 587,7 millió forintot, ugyanis közel félmilliárd forintot törvénytelenül fizettek ki.
A vállalkozási szerződéseket az agrártárca részéről Ficsor Ádám írta alá, aki akkor az agrár- és vidékfejlesztési operatív program irányító hatóságának vezetője volt, s mint korábbi cikkünkben feltártuk, annak a Balegyenes egyesületnek az alapítója, amely ugyanazon a címen volt bejegyezve, mint a támogatást elnyerő Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület (MLKE). E szervezet áll kapcsolatban azon vidéki irodákkal, amelyek az ország teljes területét lefedik. Ficsor Ádám nemrég mondott le titokminiszteri pozíciójáról, hogy az MSZP kampányát segíthesse.
Font Sándor elmondása szerint a szakemberek azért javasolták a visszafizetést, mert ezzel esetleg megelőzhetők a további szankciók, amelyekkel ilyen esetekben Brüszszel élhet. Legrosszabb esetben – tette hozzá –, az elsíbolt összegen felüli büntetés kiszabásán kívül, akár a teljes programot is letilthatják, ami felmérhetetlen károkat okozhat hazánknak.
De ezzel még korántsem ért véget a szocialisták vidéki hálózatépítése, hiszen 2007 óta még további 500 millió forintot is kapott az agrártárcától a Leader-programot a felvázolt módon levezénylő MLKE. Ezzel az összeggel kapcsolatban kért elszámolást a tárcától Font Sándor, akinek Gráf József agrárminiszter előbb egy októberi időpontban, későbbi parlamenti felszólalásában pedig november 15-i határidővel ígért válaszokat. Úgy tudjuk, a jelzett határidőig az ellenzéki képviselő nem kapta meg az ígért elszámolást.
Információink szerint egyébként Font Sándor közbelépése nyomán a Pénzügyminisztérium és az agrártárca egy-egy főosztálya is vizsgálja a félmilliárd forint elköltését. Az agrártárca a feladatok végrehajtását, a felmerülő költségek elszámolását és a kifizetések teljesítését vizsgálta. A lapunk birtokában lévő jelentés szerint az MLKE-nek az 500 millió forintból 18 milliót eleve vissza kellett volna fizetnie, amiből eddig 16,7 millió forintot teljesített, s tegnap járt le a határideje 2 millió forint kamat kifizetésének. Fontos megjegyezni, hogy a „jogosan kifizetett” összegekből tízmilliók mentek el értelmetlen dolgokra, két, gyakorlati haszon nélküli tanulmányra például hatvanmillió forintot fordítottak. Egyébként feltételezhető, hogy amennyiben az ügy nem kap nyilvánosságot, úgy ezen összegekről is már csak a KEHI nem nyilvános jelentéseiben tettek volna említést.

Sorra érkeznek a digitális kalapácsnak is nevezett Leopard 2A7-esek Tatára
Egymás után érkeznek a tatai páncélosdandárhoz a fegyverszállítmányok, a Leopard 2A7HU tankok rendszeresítésével igazi csúcsfegyvert kap a honvédség.