Hazánkban mindössze két börtönlelkésznő dolgozik. Ön a Váci Fegyház és Börtönben vállalt szolgálatot. Mi az oka
a döntésének?
– Húsz éven át nap mint nap elmentem a váci börtön előtt, ugyanis a férjemmel az itteni református gyülekezetben szolgáltunk, és mindig erre vitt az utunk a templom felé. A nyolcvanas években kíséreltem meg először bejutni a fegyházba, de ekkoriban csak úgy hirdethettem volna bent az igét, ha elkövetek valamit. Hajtott a missziós lelkesedés, de nem ennyire. A rendszerváltás évében megnyíltak a börtönajtók az evangélium hirdetői előtt.
– Miért választotta nőként a teológia szakot?
– A szüleim istenhívő emberek és egész gyermekkoromat átszőtte a gyülekezeti hitélet. A régészet és a teológia érdekelt, s végül a lelkészi hivatást választottam. Az egyetem elvégzése után azonban jó pár évet várnom kellett arra, hogy lelkipásztorrá szenteljenek.
– Amíg nem szentelték fel, mivel foglalkozott?
– Hittanórákat tartottam, kórházakban jártam, gyülekezeti és szociális munkákat végeztem. A szegények és az elesettek sorsa mindig vonzott. Ezért is örültem annyira, amikor megengedték, hogy bejárhassak a börtönbe. Tíz éven át, missziósként sokszor megjelentem a rabok között, és nem véletlen az sem, hogy 2000 óta a börtönben töltöm az időm nagy részét.
– Úgy hallottam, hogy az ön bibliaköréből való az a férfi is, akit rablógyilkosságért elítéltek, ma pedig már szabad és prédikátor. Mondja, hogyan sikerült ezt elérnie?
– Nekem sehogy. Az Isten mindenkiben munkálkodik. Nekem csak az utat kell megmutatnom. Ma a váci fegyházban közel száz fogvatartott jár a bibliakörbe, hiszen a sportolás vagy munka közben beszélgetnek, és egyikük hívja magával a másikat. A Biblia pedig jó használati utasítás az élethez, aki eszerint él, nem kerül börtönbe.
– Azokkal a rabokkal is foglalkozik, akik más felekezethez tartoznak?
– Lehet, hogy rossz református lelkész vagyok, de hála istennek szabadnak érzem magam a felekezeti korlátoktól, azaz felekezettől függetlenül mindenkivel foglalkozom.
– Az sem jelent gondot, ha egy fogvatartott nincs megkeresztelve?
– Senkitől nem kérek konfirmációs bizonyítványt vagy keresztlevelet. Csak a keresztvíztől senki nem lesz jobb ember.
– Van olyan fogvatartott, akit ön keresztelt meg?
– Az elmúlt kilenc évben ilyen csak egyszer történt, mert azt szoktam tanácsolni, hogy a keresztelést inkább kint tartsák meg, hogy ez az élmény a szabad élethez és kinti gyülekezethez kötődjön. Igaz, sokan mégis a börtönhöz kapcsolják a keresztény életük kezdetét.
– Bármelyik fogvatartott megkeresheti önt?
– Igen, ugyanúgy foglalkozom mindenkivel. Itt nem szabad válogatni a személyek között, hiszen a bűnnek itt a börtönben olyan mélységeivel is találkozom, ahonnan már csak felfelé vezet az út.
– Hogyan térnek meg bent a börtönfalak között a rabok?
– Ez egy lelki út. Először le kell tenni a bűnöket. Bár én nem gyóntatok, ellenben minden fogvatartottat arra biztatok, este tegyék le Isten elé a bűneiket. Ezeknek a bűnvallásoknak áldott következményei vannak, hiszen ha kisírja magát valaki Isten előtt, megtisztul, megkönnyebbül, megtér. Ettől persze nem lesz senki tökéletes, de sokszor látom, ezután a fogvatartottak érzékenyebbek lesznek, és távol- tartják magukat még a kisebb bűnöktől is.
– A fegyház bibliaköre, ha jól tudom, más börtönökbe is ellátogat.
– Igen, az ország különböző részein már tizenöt alkalommal voltunk büntetés-végrehajtási intézetekben zenés-énekes bizonyságtételeinkkel szolgálni és többször civil helyszíneken, templomokban is megtettük ugyanezt. Legutoljára a Venyige utcai börtönben jártunk evangelizálni, ahol a megtértek elmondták, hogyan találtak rá Istenre, azaz bizonyságot tettek hitükről. De a váci börtönbe viszszajárnak a „régi csibészek” is, ők azok a volt rabok, akik itt tértek jó útra, és a mostani fogvatartottaknak mondják el, hogy miképpen boldogulnak. Az ő kinti tapasztalataikból az is kiderül, hogy lehet a helyes úton járni, és meg lehet élni kevesebb pénzből is.
– Van emlékezetes régi csibésze?
– Igen, nem is egy. A múlt héten Pesterzsébetre mentem szolgálni és magammal vittem egy egykori gyáli maffiózót is. Ő arról beszélt, hogy milyen jó úgy aludni, hogy nem kell attól tartania, hogy rátörik a kommandósok az ajtót.
– Tudom, hogy azt mondja: nem az ön érdeme, hanem Istené, de az ő esetében mi történt?
– A börtönben az egyik megtért elhívta a bibliakörre. Először nem jött el, azután csak rászánta magát, és azóta azt vallja, hogy többé nem marad el Isten közeléből. Nyolc hónapja szabadult, és bevallom, sokat imádkoztam, hogy a régi „barátok” nehogy visszarántsák. Úgy látom, hogy jó úton halad, most a nagybani piacon dolgozik, és becsületes munkából tartja el a családját.
– Sokakban felvetődik az, hogy akinek priusza van, az nem talál majd állást.
– Igen, nagyon nehéz a börtön után munkát találni, de aki kitartó, annak sikerül. Áldott dolgok történnek a hívő emberekkel…
– A börtönstatisztikák azt mutatják, hogy sok a visszaeső.
– Igen, az országos átlag szerint a fogvatartottak több mint ötven százaléka visszaesik. Úgy tűnik, aki egyszer a börtönt kóstolta, az visszajár, de a bibliakörösöknél ez az arány már sokkal jobb.
– Nincs vita a megtért és a hitetlen fogvatartottak között?
– Előfordulnak piszkálódások, például olyankor, amikor egy rab a Bibliával a kezében végigsétál a folyosón. Ilyenkor ugyanis többen oda szoktak kiabálni, hogy: megbolondultál? Agyadra ment a börtön? Itt Vácott, az ő védelmükre, az ilyen helyzetek elkerülésére is külföldi mintára megalakítottuk az APAC körletet, itt most tizenhat hívő lakik, és igény mutatkozik a körlet bővítésére. (Az APAC az Association for the Protection and Assistance of the Condemned rövidítése, magyarul: Szövetség az Elítéltek Védelmére és Támogatására – a szerk.)
origo.hu
Újabb megrázó részletek a mai halálos balesetről – fotók a helyszínről
