(lesz-e megint ponty )

Én nem tudom, miként és hogyan fejeződnek be legnagyobb természeti kincsünkkel, a Balatonnal kapcsolatos huzavonák. Néhány éve egyes szakértők a tó kiszáradásától tartottak, olyan verzió is szóba jött, hogy esetleg a Rábából kell utántölteni. Nem sokkal később – mivel óvatosságból nem nyitották meg a Sió zsilipjeit – a csopaki kikötőben például meg kellett emelni a beton mellvédet, mert a víz olyan magasan állt, hogy tavasszal elöntötte a partot. A természet szeszélyeivel szemben az emberi szakértelem néha csődöt mond.
Az elmúlt száz esztendőben sok minden történt a Balatonnal – s bár szakemberek serege bábáskodott a tó körül –, jó dolog alig. Betonoztak, feltöltöttek, beépítettek, a gyorsan fejlődő környező települések vígan szennyezték a vizet, mígnem a hatvanas évek közepén bekövetkezett a nagy balatoni halpusztulás, ami megrendülést és aggodalmat váltott ki a társadalomból. A halpusztulás sohasem belügy, sokkal inkább jelzés az egész környezetre kiterjedő veszedelemről. Nemcsak a horgászokat, halászokat érinti tehát, hanem a tó üdülési, idegenforgalmi értékét is befolyásolja. Tízegynéhány évvel ezelőtt volt még egyszer figyelmeztető jelzés: az angolnavész, az azonban nem a vízminőséggel függött össze. Mindenesetre a halgazdaságot a tájidegen angolnatelepítés befejezésére kötelezték, így valóságos csoda, hogy a keszeg és a küsz ívásakor angolnák százai tekeregnek a part közeli kövezéseken és a nádcsomókon; ez a hal ugyanis ikrafaló, s ha túlzottan elszaporodik, veszélyezteti az ivadék-utánpótlást.
Kétségtelen, hogy a Balaton nem csak a horgászokat vonzza. Európa legsekélyebb, könnyen felmelegedő tava csábítja a fürdőzőket és a különböző vízi sportok szerelmeseit. Nyilvánvaló, hogy a tó idegenforgalmi értékét tovább lehetne – és kellene is – növelni, ugyanis ami jelenleg itt van, az egy félig kész s roppant sebezhető éden. A víz jelenleg kristálytiszta. A sors fintora, hogy a megtisztulással szinte lépést tartva megritkult, eltűnt a tóból a ponty. Húsz éve horgászom a csopaki nádasban, s az idén fordult elő először, hogy egyetlenegy pontyot sem sikerült fognom. Méreten alulit sem. Néhány évvel ezelőtt még, a tavasztól őszig tartó idényben nyolc-tíz termetes (hét–húsz kilogrammos) példányt sikerült megszákolnom, a kisebbekről nem is beszélve. Az idén ugyanazokkal a módszerekkel, csalikkal, etetéssel próbálkoztam. Tehettem volna ezt egy fürdőkádban is. Hasonló sikertelenségről számoltak be más, rutinos balatoni horgászok is a halászokat és a rabsicokat átkozva.
Ismét és ismét felvetődik a kérdés: érdemes-e a tó halállományának gondozását, szelektálását, a telepítést olyan halászati vállalatra bízni, amely üzleti, gazdasági érdekeket tart szem előtt? Most újra a Balatoni Halászati Zrt. átalakításáról esik szó. Egy dolog biztosra vehető: ez a cég a jelenleg rendelkezésére álló eszközökkel képtelen ellátni a tó halállományának védelmét a rabsicoktól, s a halutánpótlást – különösen a pontyállomány szinten tartását – sem oldotta meg. Eszemben sincs vádaskodni, mivel a valódi tényeket nem ismerem, de valószínűnek látszik, hogy a haltelepítés volumenjéről közölt adatok erősen elütnek a valóságtól. Tulajdonképpen valakik meglopják a balatoni horgászokat.
Egyet kellene végleg tudomásul venni: a Balaton Magyarországé, s így minden értékéért a magyar állam, aktuálisan a kormány a felelős. A legutóbbi hírek szerint privatizálni szándékoznak a halgazdaság ivadéknevelő tavait. Szakértők fejtik ki ismét véleményüket. Jómagam nem vagyok szakértő, de azt hiszem, a Balaton megérdemelne az önkormányzatok részvétele mellett egy olyan erős kormányhivatalt, amely többek között a tó halállományának alakulására is figyel, s ellenőrzi az átszervezett halgazdaság működését.
Azt, hogy ha ez megtörténik, újra fogok-e egy-két pontyot, én nem tudom…