Éhesen, fázva, de egészségesen találtak rá tegnap a kutatóalakulatok arra az öt fiúra, akik kedden tűntek el a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tornanádaska közelében. A kamaszok – akik közül kettő közepes, három kismértékben értelmi fogyatékos – a helyi speciális tanintézmény lakói, és engedéllyel indultak gombászni a közeli erdőbe. Koncz Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke a távirati irodának elmondta, hogy a diákotthont a megyei önkormányzat tartja fenn. Beszámolója szerint eredetileg hét fiú kérte, hogy kirándulni mehessen. Ketten vissza is tértek, ezért a nevelő azt gondolta, a többiek is hamarosan megérkeznek. Felhívta őket mobiltelefonon, de a fiatalok elmondták, hogy továbbmentek a közeli hegyre agancsot keresni, de nem találnak vissza.
A megyei rendőr-főkapitányság sajtóügyeletén lapunkkal közölték, hogy a riasztás után tűzoltók, rendőrök, erdészek és helyiek fésülték át a környéket. Tornanádaska a szlovák határ mellett van, ezért felvették a kapcsolatot az ottani hatóságokkal is, mert félő volt, hogy a gyerekek áttévednek a zöldhatáron. Tegnap hajnalban kis időre felfüggesztették a keresést a köd és a csúszós talaj miatt. Később ismét sikerült telefonon elérni a fiúkat, akik elmondták, hogy egy Magyarország feliratú határkő mellett állnak. A keresők beolvastatták velük a kövön lévő azonosítószámot, így tudták behatárolni a fiúk helyét.

Menekül a Tisza, tüntetik el a nyomokat, de már késő