Ciklusa félidejében, két évvel hivatalba lépése után – a komoly gazdasági nehézségek ellenére – továbbra is meglehetősen népszerű a lengyel kormány – derült ki az MTI által tegnap ismertetett jelentésből. A Gfk Polonia és CBOS közvélemény-kutató felmérésének eredményei szerint Donald Tusk jobboldali kormányát a lengyelek 38 százaléka támogatja, és a kabinet jó eséllyel kitöltheti a négyéves kormányzati ciklust. Ez 1989 óta eddig csak egyszer fordult elő Lengyelországban.
A megkérdezettek 40 százaléka támogatta, hogy a koalíciós kormány hatalmon maradjon és Tusk legyen továbbra is a miniszterelnök. A felmérések eredményeit közlő két vezető napilap, a Gazeta Wyborcza és a Rzeczpospolita arról írt, hogy a lengyelek – még ha elégedetlenek is néhány miniszterrel – nemigen látnak alternatívát a Tusk-kormány mellett.
Nem befolyásolta a kormány népszerűségét az a botrány sem, amely néhány hete a készülő szerencsejáték-törvény körül pattant ki. Tusk kormányának átalakítására kényszerült, de népszerűségét a személycserék a válaszok alapján nem csorbították.

Házasság első látásra – fogorvosi székben ülve lángolt fel a szerelem?