Óriási a lehetőség az EU-pénzek területén

A Magyarország számára elérhető összeg (agrárpénzek nélkül) a forint árfolyam-ingadozásának függvényében megközelíti a hétezermilliárd forintot (24,9 milliárd euró), amely rendelkezésre áll 2007–13 között, és még további két éven keresztül. Eddig 580 milliárd forintot fizettek ki, tehát 6420 milliárd forintnyi pénznek kell az elkövetkező hat évben kikerülnie a magyar gazdaságba, ami 1070 milliárd forint évente. Ez az éves megtermelt GDP-nk négy százaléka.
Óriási lehetőség. Miért csak 193 milliárd forint/év áramlott eddig a gazdaságba? 2015-tel bezárólag le tudjuk-e hívni ezt az irgalmatlanul nagy összeget? Tényleg ilyen nagy pénzmennyiség ez? Elégedettek lehetünk az eddigi lehívással? Menjünk sorba.
Elégedettek lehetünk az eddigi lehívással? Mint az élet rengeteg kérdésére, erre is kettős választ adhatunk.
1. Igen, elégedettek lehetünk, a többi csatlakozott országhoz képest jól állunk, és mivel a 2004–06 között elérhető Nemzeti fejlesztési terv 670 milliárd forintos keretösszegét már teljes mértékben lehívtuk, így biztosítottnak láthatjuk, hogy az Új Magyarország fejlesztési terv keretében felajánlott pénzösszeg is eljut hazánkba. Ne feledjük, hogy az összeg azóta megtízszereződött, míg az időintervallum kicsit több mint kétszeresére nőtt.
2. Nem lehetünk elégedettek, mivel az eddig felajánlott keret 8 százalékát hívtuk le, az időarányos 33 százalék helyett. Ezt természetesen árnyalja az a kép, hogy általában az utolsó években indul be kifizetési hajrá, ugyanakkor, ha 2007 előtt megfelelően előkészítették a projekteket, azonnal indulhatott volna.
Amin mindenképp el kell gondolkodnunk, az a lehetőség, amivel nem élni, megbocsáthatatlan bűn. A magyar gazdaság fellendítésére a külső – ráhatásunkon kívül álló – tényezőkön túl az adóterheink könnyítése, a struktúrák változtatása és az EU által felajánlott fejlesztési pénzek mihamarabbi lekötése az egyedüli lehetőség. Ezt nem szalaszthatjuk el!
Mi akadályoz meg bennünket abban, hogy ezt a pénzt minél előbb lehívhassuk? Ahhoz, hogy eljussunk a megoldáshoz, mindenekelőtt a pályázói triumvirátus aktorait kell megvizsgálni.
Az első szereplő maga a kedvezményezett, azaz a pályázó, aki lehívhatja a pénzt. Lehet gazdasági társaság, illetve állami, önkormányzati szereplő. Amennyiben nem profi módon tervezi a beruházását, nem válaszol időben a hivatal kérdéseire, adományként kezeli a fejlesztésre kapott összeget, nem veszi figyelembe, hogy ez a közösség pénze, tehát valamit cserébe adnia kell, addig a pályázati folyamat lassú vagy értelmetlen lesz. Kritikus pont, hogy nemcsak a beruházást kell elvégezni, hanem fenn is kell tartani azt! Ez a vállalatoknál alapos tervezést, jó menedzsmentet kíván, míg az önkormányzati oldalon folyamatos költségek betervezését a költségvetésbe, amit ki kell tudni gazdálkodni. Ez kikényszeríti azt, hogy nem lehet látszatberuházásra pénzt adni.
A második szereplő a stratégiát szolgáló állami csoportok (Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, minisztériumok), amelyek fő feladata a nemzeti jövőkép szerinti megfelelő pályázatok kiírása, koordinálása, döntések meghozatala, panaszok kezelése. Ezen szereplőkön múlik, hogy a felajánlott pénzek jó helyre mennek-e. Itt figyelembe kell venni a „jót jól” menedzsment alapelvet. Nem elég jól, szabályosan elkölteni a pénzt, hanem fontos, hogy jó helyre is menjen a pénz, tehát komoly, több területet átfogó politikára van szükség. Amíg nem érdemes panasszal élni, a pályázatok a beadási határidő napján még változnak, és a pénz lehívása a fő szempont a gazdaságpolitikával szemben, addig nem várhatjuk, hogy a pályázói bizalom töretlen lesz. Ez természetesen nagyon nehéz és bonyolult kérdéskör, ugyanakkor a magyar jövő számára kiemelkedő fontosságú.
A harmadik szereplő az állam arca a pályázók felé (közreműködő szervezetek). Ezen hivatalok feladata a pályázatok kezelése, amelyeknek biztosítaniuk kell a törvényességet és átláthatóságot. Amíg ezen szervezetek a hivatali magatartásukon nem változtatnak, nem értenek a pályázatokhoz, nem képesek válaszolni a kérdésekre, addig a folyamat nem tud felgyorsulni. Már szerencsére látható változás néhány helyen, a kirobbanó eredményekhez viszont még több kell.
Rossz a bürokrácia? Az, hogy bürokratikus a pályázati rendszer, nagyon helyes. Ezen pénzek az EU adófizetőinek pénzei, tehát elengedhetetlen az alapos ellenőrzésük, figyelésük. Ezt adottságként, semmi esetre sem stresszforrásként kell kezelni! Az adminisztráció mélységét lehet változtatni, ami óriási feladat, azonos eljárásrendszer kellene, egységesítés a folyamatokban, a panaszkezelésben. A pályázati rendszerbe vetett hit növelésének hatékony módja lenne a már ígért pályázati „panaszkommandó”, amely szakértői grémiumhoz (állami és piaci szereplők) lehetne fordulni probléma esetén, és a mindenkori pályázók nemcsak legyintenének egy jogtalan elutasítás esetén, hanem bízhatnának a tényszerű kivizsgálásban. Csak az nem vét hibát, aki nem dolgozik, tehát egy visszavont határozat nem presztízsveszteség, hanem az élet velejárója.
Meg kell említeni, hogy a pályázatkezelői rendszerben több ezren dolgoznak az állam oldalán, sokan közülük rendkívüli odaadással, néha meglepően jó, majdhogynem piaci szintű eredményességgel. A jó példákat követni kell!
Mit tehetünk?
1. Az ellenőrzési rendszert meg kell erősíteni olyan módon, hogy a szabályosság és a rugalmasság együtt létezzen. Mivel a mostani gazdaság kiszámíthatatlanul mozog, a pályázati rendszernek is hozzá igazodva változékonynak kell lennie.
2. Már most kezdjük el olyan projektek kidolgozását, amelyek a 2014. évtől elérhetővé váló támogatási keretbe férnek majd bele. Tudom, hogy korainak tűnik, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy egy sokmilliárdos beruházás előkészítése és megvalósítása több év.
3. Az EU-pénzek támogatási politikáját az átalakítandó rendszerekhez kell igazítani (pl.: egészségügyi, szociális, önkormányzati rendszer). Ez lehet az egyedüli forrás az átalakítandó rendszerek azonnali beindításához, amit nem szabad elsietni, először átalakítani kell, majd hozzá kell kapcsolni a támogatást, ami így a magyar állam költségvetését könnyíti. Az ezen a területen dolgozók határozzák meg, hogy mire és mikor költsük el a pénzt, tehát itt semmiképp nem szabad spórolni az emberi kapacitással.
4. A pályázatok koordinálásáért felelős közreműködő szervezeteket meg kell vizsgálni, sokan vannak-e, lassúak-e, hogyan válhatnak vevőorientáltakká. El kell gondolkodni, hogy a pályázatkezelői szolgáltatások nem döntéshozatali részét ki kell-e szervezni, a szervezetek számát csökkenteni kell-e a hatékonyság érdekében, ha a folyamatokat nemcsak fel akarjuk gyorsítani, hanem a minőséget is növelni szeretnénk.
5. A projektek végrehajtásának legnagyobb akadálya a nem megfelelő projektmenedzsment léte. Ha a kedvezményezetteknek nincs erre megfelelő erőforrásuk, segítsen az állam EU-pénzekből finanszírozva, mivel a cél közös.
A fő cél mindenképpen az, hogy az EU által felajánlott, agrártámogatásokkal együtt több mint nyolcezermilliárd forintnyi pénz mihamarabb Magyarországhoz kerüljön, a mindenkori szabályokat betartva és a hosszú távú politikák figyelembevételével. Ezen múlik az, hogy a mai hétszázalékos GDP-csökkenésünk akár három-négy százalékos növekedésre tudjon átváltani.
Ezt a célt csak akkor tudjuk elérni, ha nemcsak pályázói, hanem több rendszeren átívelő, politikaikultúra-váltásra is van remény és mód!

A szerző vezérigazgató, Magyar Pályázatkészítő Iroda Zrt.