
origo.hu
Strandra indultak, de sosem tértek haza – ma is fájó seb, ami a Mosoni-Dunánál történt
Tölgyessy: Most kezdik érezni a családok a válságot. Bajnai Gordonnak sikerült konszolidálnia a politikát, ami nyugodtabb, mint a Gyurcsány-időszakban volt, de az a sok baj, amely összegyűlt, főleg a válság miatt, mind a szocialistákat sújtja – mondta Tölgyessy Péter az MR1-Kossuth rádió reggeli műsorában. Az alkotmányjogász szerint az MSZP nem menekülhet el a bajok elől, hiszen most érnek el a háztartásokhoz az igazi gondok, márpedig úgy látja, a balti államokat leszámítva Magyarországon a legrosszabb a helyzet. A kampányról kijelentette, a szocialisták elővették a korábbi két győzelmük receptjét, 2002-ben is azt mondták, hogy több pénzt az embereknek, és több pénzt az önkormányzatoknak, és most is ezt mondják. A pártok számára a legfontosabb feladat, hogy miképp tudják mozgósítani az embereket a választásokra, a Fidesz szempontjából pedig az is lényeges, hogy mindenki tudja, Orbán Viktor a valódi vezetője a jobboldalnak – fogalmazott Tölgyessy.
Török Zsolt, Alexa György, Szabó Zoltán és Varga László az MSZP-frakcióból azt bizonygatták: jogerős bírói ítélet mondja ki, hogy Szijjártó Péter és társai „mutyiztak és panamáztak”. Ismert, a Fidesz szóvivője személyiségi jogi pert indított a győri szocialista Neupor Zsolt ellen, amikor közpénzek sikkasztásával vádolta a győri önkormányzat gazdasági bizottsága elnökeként, ám a Győri Ítélőtábla kimondta: Neupor nem sértette meg Szijjártó jó hírnévhez való jogát, mert „tényállást fogalmazott meg”.
Alexa György a legfőbb ügyészt interpellálta, hogy megtudja, indult-e eljárás az ügyben. Kovács Tamás elmondta: a megyei ügyészséghez fordultak, hogy kivizsgálják a történteket. A Fidesz közleményben reagált a vádakra. Mint írják, a szocialistákon kívül senki, így a bíróság sem állítja, hogy Szijjártó Péter „mutyizott” volna. – A bíróság azt állapította meg, hogy ez csak egy vélemény, és Szijjártó Péter kénytelen eltűrni, hogy a szocialisták mindenféle véleményt megfogalmaznak róla – áll a közleményben.
A közbiztonság elégtelen helyzetére hívta fel a figyelmet interpellációjában Kontrát Károly (Fidesz) a Nagykátán történtekre hivatkozva, ahol néhány hete 20-30 cigány fiatal gyűlt össze a rendőrőrs előtt előállított társuk szabadon bocsátását követelve. A bent rekedt rendőrök arra kényszerültek, hogy a Pest megyei kapitánytól kérjenek segítséget. Kontrát szerint a szocialista kormányzat nyolcadik évében már a rendőrség sincs biztonságban. Avarkeszi Dezső rendészeti államtitkár válaszában kifejtette, hogy a településen szeptember 23-án előállítottak egy ittas, a közterületen hangoskodó embert. Rokonai és ismerősei ezt követően megjelentek a kapitányság épülete előtt. Az ott lévő rendőrök valóban segítséget kértek, de a hangoskodók közül két fő bemehetett az épületbe, akikkel tisztázták a helyzetet. Mint mondta, a többiek ezt követően elmentek a helyszínről. Hozzátette, hogy a hangadókat és a bűncselekményt elkövetőket azonosították, 17 személlyel szemben hatóság megzavarásának alapos gyanúja miatt indítottak eljárást. Elmondta, hogy a kivizsgálás szerint a rendőrök intézkedései törvényesek voltak.
Döntött a Ház. Az országgyűlési tisztségviselők jövőre a bizottsági alelnököknek járó választókerületi pótléknál nem kapnak nagyobb összeget: a pótlék megállapításánál legfeljebb az alapdíj kétszerese vehető figyelembe; ezzel hétfőn korrigálta a parlament a még nyáron elfogadott törvényhozási „bakit”. Nemmel szavazott a szocialista Baja Ferenc és Steiner Pál, valamint a független Katona Kálmán, míg 8 szabad demokrata, 1 fideszes és 2 független képviselő – utóbbiak között Dávid Ibolya, az MDF elnöke – tartózkodott.
A Ház döntött arról is, hogy jövőre megszűnik a keresetkorlát azok esetében, akik 2008. január 1-je előtt úgy vonultak nyugdíjba, hogy nem töltötték be az öregségi nyugdíjkorhatárt. Azok esetében, akik 2008. január 1-je után vonultak a korhatár betöltése előtt nyugdíjba, és dolgoznak, továbbra is megmarad a keresetkorlát a minimálbér másfélszereséig. A törvényt 2010. január 1-jétől kell alkalmazni.
A parlament döntése értelmében jövőre a közszférában a gyesről, gyedről visszatérőket, ha kérik, kötelező lesz részmunkaidőben foglalkoztatni. Az egyes munkaügyi tárgyú törvényeket módosító törvényjavaslatot az MSZP és az SZDSZ támogatásával fogadta el az Országgyűlés. Mivel a törvény kétharmados részei nem kapták meg a szükséges támogatást, a jogszabály hatálya csak a közalkalmazottakra, köztisztviselőkre és az igazságügyi alkalmazottakra terjed ki, a bírákra nem.
Strandra indultak, de sosem tértek haza – ma is fájó seb, ami a Mosoni-Dunánál történt
Kiderült a súlyos titok: nincs tovább, Magyar Péter sarokba szorult
Ez az IQ-teszt olyan, mint egy hipnózis! Igazi zseni vagy, ha megtalálod a 6-ost!
Borította a bilit Zelenszkij volt tanácsadója – ebből óriási botrány lesz
Katalin hercegné visszavonul, L.L. Junior ismét sokkolta az embereket, Törőcsik Franciska pedig óriási bejelentést tett – Ezek voltak a hét legnagyobb sztárhírei
Uniós szankciók csődje: Lengyelország csak most vette észre, hogy az oroszok végig rajta keresték degeszre magukat – azt se tudja, hogyan tiltsa ki őket
Az oroszok elcserélték Iránt Ukrajnára?
Szörnyű stadionkatasztrófa: három szurkoló meghalt, hetven ember megsérült
A spanyolok nekimentek az UEFA-nak, óriási balhé az Anglia elleni meccsen
Vinícius Júnior törölte a Real Madridot a közösségi oldalán, a távozását követelik!
Műholdfelvételeken is látható a Fordót ért hatalmas támadás
Újabb európai topcsapat égett meg a klubvilágbajnokságon
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.