Ostpolitik

Lengyel és svéd kezdeményezésre az Európai Unió május 7-én indította hivatalosan is útnak a Keleti partnerséget, amelynek révén a posztszovjet térség hat tagállamával, Azerbajdzsánnal, Fehéroroszországgal, Grúziával, Moldovával, Örményországgal és Ukrajnával kívánja szorosabbra fűzni a politikai és gazdasági kapcsolatokat. Brüsszel ezzel párhuzamosan azzal igyekszik nyugtatni Moszkvát, hogy az Európai Unió nem akar betolakodni az orosz befolyási övezetbe. Az eszköztárában a bilaterális és multilaterális együttműködési formákat kombináló program nem túl bőkezű, inkább csak üzenetértékű 600 millió eurós finanszírozási alapot foglal magában, célja pedig, hogy elősegítse a demokratikus reformokat és a gazdasági integrációt. Az általános célok közül kissé kilógva e partnerség egyik célja a kelet-európai és a Kaszpi-országok energiabiztonságának erősítése is.
Az uniót a program az általános támogatás mellett is megosztja a keleti szomszédsághoz való viszony. A nagy országok közül Németországnak saját Ostpolitikja van, míg a kapcsolatokat szintén inkább bilaterális alapon fenntartó Franciaország számára fontosabb a Földközi-tenger régiója, s Párizs inkább csak egyfajta alku révén támogatta a lengyel előterjesztést. A Keleti partnerség és a Mediterrán unió versengő projektek, s jelzi az erőviszonyokat, hogy a teljes finanszírozás egyharmada az előbbire, kétharmada az utóbbira megy el. Jellemző az is, hogy az európai vezetők harmada arra sem méltatta a Keleti partnerség debütálására szervezett prágai csúcsot, hogy személyesen jelenjen meg rajta, mint ahogy az is árulkodó, hogy az utolsó pillanatban kikerült a hatok kapcsán még az európai államok szóhasználatot is kerülő záróközleményből a térség számára oly fontos vízumkönnyítés.
Erősen kérdéses az is, mennyire lehet egy kalap alá venni e hat országot. Egy budapesti konferencián Olga Sumilo, a kijevi Politikai Tanulmányok Nemzetközi Intézetének igazgatója például kijelentette, jobb lett volna egy külön kaukázusi partnerséget létrehozni, hiszen Ukrajnát igazán már csak a társult státus érdekli, s mint megjegyezte, kedvező politikai változások esetén Belorusszia még Ukrajnánál is könnyebben kaphat társult vagy éppen tagjelölti státust.