Az öszszes mutatót egybevetve Oszkó a tizenhetedik helyen végzett, de csak görög és ír kollégáját sikerült megelőznie: előbbi a statisztikai adatok kozmetikázása és az államadósság növelése miatt, utóbbi pedig a lakossági demonstrációkat kiváltó rossz tavalyi költségvetés miatt került a szégyenpadra. Oszkó tevékenységével kapcsolatban a Financial Times azt írta, hogy korához képest túl nagy feladat elé állíthatták Oszkót, akinek a Nemzetközi Valutaalaptól és az Európai Uniótól érkező húszmilliárd eurós mentőcsomag miatt nehezen tartható feltételeket kell teljesítenie.
– A költségvetés kiegyensúlyozása és az adózás leegyszerűsítése óriási kihívást jelent a magyar pénzügyminiszternek – jegyzi meg a Financial Times.
*
A Financial Times emlékeztet arra is, hogy Oszkónak már nem kell sokáig mindezzel foglalkoznia, mert jövőre nagy valószínűséggel a Fidesz földcsuszamlásszerű győzelmet arat a választásokon. A magyar pénzügyér tevékenységének megítélésekor nemcsak a hitelességgel, hanem a politikai elfogadottsággal is gond volt, utóbbi szempontból ugyanis csak a tizenhatodikra sorolták a magyar tárcavezetőt, ami arra enged következtetni, hogy nem értékelték Oszkó Péter gyakran hangoztatott párton kívüliségét. Az eredmény azért is lesújtó, mert a rangsorolási szempontok között az is szerepelt, hogy a nemzetközi pénzpiacok hogyan minősítik az adott ország hitelességét, és miként értékelik a gazdaság teljesítményét.
A versenyt fölényesen Christine Lagarde francia pénzügyminiszter nyerte meg, aki elsősorban a bankok szabályozása terén elért eredményei miatt került a dobogó legfelső fokára. Az indokolás szerint Lagarde jelesre vizsgázott a „világgazdasági dráma” évében. A második legjobb minősítést annak ellenére is a német Peer Steinbrück kapta meg, hogy hónapok óta már nem ő tölti be a pénzügyminiszteri tisztséget. A kelet-közép-európai régió tárcavezetői közül a lengyel Jacek Rostowsky végzett a legelőkelőbb helyen, mert az ország gazdasága még a válság alatt is képes volt a növekedésre. Oszkónál jobban teljesített Csehország és Szlovákia pénzügyminisztere is, utóbbit az euró bevezetése miatt díjazták. A leghitelesebb tárcavezetőnek Jean-Claude Juncker luxemburgi pénzügyminisztert választották.

Jó hírek érkeztek Parajdról: a vendégeket hamarosan a megszokott élmény várja