Rokoni civódás

Németországban a történelmi sorsforduló jubileumi örömnapjának hangulata nem tudja eltakarni azokat az ellentéteket, amelyek két évtized elteltével is terhelik az „ossi-wessi” kapcsolatokat. Az egyesítés kancellárja, Helmut Kohl által megjósolt „virágzó tájak” létrejötte gazdaságilag még további tíz évet vesz igénybe. A politikában a hosszú várakozásból adódó türelmetlenség baloldali eltolódást eredményez, a keleti országrésznek nyújtott bőkezű támogatás fokozatosan növeli a nyugati tartományok anyagilag megrendült településeinek nemtetszését. A szabadság eszméje nem azonosult az egyenlőség fogalmával. Az egyesülés folyamata – a szocialista Gregor Gysi szerint – a gazdag nagynéni és a szegény unokaöcs kapcsolatának felel meg: „Van egy üres szobám, oda beköltözhetsz”. Ennek megfelelően feltartóztathatatlanul zsugorodik az új tartományok lakossága. 1991 óta Szászország-Anhalt népessége 15,9 százalékkal csökkent, megelőzve Mecklenburg-Előpomerániát (12,3), Türingiát (12,1) és Szászországot (10,6).
A bonni kormány megítélése az NDK ipari kapacitásáról melléfogásnak bizonyult. Az ideiglenes fővárosban az a téves vélemény uralkodott, hogy Kelet-Németország nemzetközileg is versenyképes. A határok leomlását követően derült fény a valós helyzetre: a legtöbb iparvállalat berendezése elöregedett, gépei maródiak. A Német Gazdasági Intézet (IW) legutóbb nyilvánosságra hozott analízise szerint – a keletre eddig érkezett 1,2 billió eurós támogatás ellenére – további tizenkét évre lesz szükség, hogy az ipari termelés elérje a struktúrájukban leggyengébb nyugati tartományok színvonalát. A társadalmi össztermék pillanatnyilag harminc százalékkal marad el nyugattól. Ennek ellenére az IW pozitív képet fest az 1989 óta tartó fejlődésről. A keletnémet gazdaság kétszer olyan gyorsan haladt előre, mint a világ más, hasonló helyzetben lévő országai. A fellendülés anyagi alapjáról a nyugati adófizetőktől kapott „szolidaritási pótlék” gondoskodott, amelyet előreláthatólag 2020-ig kell még fizetniük.
A munkanélküliségből és az alacsony bérnívóból adódó elégedetlenség politikai síkon is érezteti hatását. „Nem élünk ideális társadalomban” – hangoztatta a szociáldemokrata Matthias Platzeck, aki Brandenburgban a kommunista egységpárt örökét átvett Baloldallal alakított koalíciós kormányt, attól sem riadva vissza, hogy a szocialisták soraiban több Stasi-múlttal rendelkező személy játszik befolyásos szerepet.