Tovább csökkenhet az alapkamat
Az idén még hátralévő két kamatdöntő ülésén 50-50 bázisponttal csökkenti a jelenleg hétszázalékos alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa a Reuters tegnap közzétett elemzői felmérése szerint. A Dow Jones által megkérdezett banki elemzők is szinte egyhangúan félszázalékos kamatcsökkentést várnak a hétfői kamatdöntő üléstől. (MTI)
Bírság két mobilcégnek
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott a Pannon GSM és a Vodafone, ezért
a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) előbbire 15 millió, utóbbira pedig 10 millió forint bírságot szabott ki. A GVH szerint a két cég mobilinternetes szolgáltatásait népszerűsítő reklámjaiban korlátlan internetezésre biztatta a fogyasztókat, miközben ügyfeleit az adatforgalom lassításával szankcionálta. A Pannon bírósághoz fordul. (T. K.)
Csak részben felel meg a költségvetés
Csak részben felel meg az államháztartási, valamint költségvetési felelősségi törvénynek az elfogadott módosító javaslatokkal kiegészített és korrigált 2010-es büdzsétervezet
– állapította meg a Költségvetési Tanács. A szervezet hozzátette, hogy továbbra is szükségesnek látja a költségvetési tételek tervezéséhez alapul szolgáló 2009. évi várható teljesülések nyilvánosságra hozatalát. (MTI)

Megtámadtak egy kisgyereket a játszótéren, „cigányzabot” nyomtak le a torkán