Röviden

MTI
2009. 11. 27. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Csökkentek a reálbérek
A reálkeresetek – a nettó keresetek 3,4 százalékos növekedése és a fogyasztói árak 4,9 százalékos növekedése mellett – szeptemberben 1,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az első kilenc hónapban két százalékkal csökkentek a reálbérek. Az átlagos havi nettó jövedelem 121 900 forintnak felelt meg, a fizikai foglalkozásúak átlagosan 90 300 forintot, míg a szellemi foglalkozásúak 154 600 forintot kerestek. Az alkalmazásban állók száma ez év januárja és szeptembere között átlagosan 2,67 millió fő volt. (B. P.)

Hálózaton belül is kell a körzetszám
Mivel 2010. január 16-tól a mobiltelefonszámokat csak a teljes formátum, azaz mind a 11 számjegy tárcsázásával lehet felhívni, a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH), és a három mobilszolgáltató azt javasolja, hogy minden felhasználó már korábban írja át készülékében a hét számjeggyel tárolt hívószámokat. Az NHH, a Pannon, a Vodafone és a Magyar Telekom közös közleménye szerint csak a teljes, azaz a 36-os országszám, a körzetszám és előfizetői szám alapján lehet majd SMS-t és MMS-t is küldeni. (B. P.)

Válság ellenére több jut a kedvencekre
Az idén 1-2 százalékos forgalom-növekedésre számítanak a Magyar Állateledel Egyesülés tagvállalatai, amelyek tavaly 62,4 milliárd forint árbevételt értek el – közölték az egyesülés sajtótájékoztatóján.
A szakmai szervezetet hét nagy magyarországi állateledel-gyártó cég alkotja. Ezek a vállalatok adják a magyar termelés 90-95 százalékát – mondta Szórádi Gyöngyi, az egyesülés főtitkára. A szervezet tagvállalatainál a tavalyi árbevétel mintegy 72 százaléka külpiaci értékesítésből származott. (MTI)

Tovább drágul a hitelezés
Jövőre várhatóan drágul a hitelezés Közép- és Kelet-Európában – vélekedett a Raiffeisen International bankcsoport vezérigazgatója egy bécsi konferencián. A nemzetközi pénzintézetek intézkedéseinek és a hitelek iránti kereslet csökkenésének eredményeként jelenleg pénzfelesleg tapasztalható a piacokon
– mondta Herbert Stepic az Osztrák Nemzeti Bank által szervezett szakmai találkozón. Az Európai Központi Bank azonban várhatóan jövőre leépíti likviditásösztönző intézkedéseit, és emiatt ugyanannyi hitel nyújtásához több tőkére lesz szükségük
a bankoknak. (MTI)

Növekvő adótartozások
Az APEH legújabb adatai szerint az utóbbi 12 hónapban 300 milliárd forinttal emelkedett az adótartozások összege, és már meghaladja az 1800 milliárd forintot – olvasható a Feketelista.hu közleményében. Jelenleg 850 ezer magánszemély tartozik az adóhivatalnak, és 1423 olyan vállalkozás szerepel az adóslistán, amelyek adótartozása meghaladja a 100 millió forintot. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.