Hallhatatlan beszéd
Hamar Balázs, az Élelmezésügyi Világszervezetben (FAO) hazánkat képviselő diplomata szerint a budapesti FAO-iroda esetleges bővítése miatt nagy jelentősége van annak, hogy Bajnai Gordon részt vett a világélelmezés-biztonsági csúcstalálkozón Rómában, még akkor is, ha nem szólalt fel.
A kormányfő felszólalása bekerül a jegyzőkönyvbe. Bajnai azért nem beszélt, mert a program annyit csúszott, hogy nem érte volna el a budapesti repülőjáratot. A találkozón XVI. Benedek pápa figyelmeztetett, hogy az élelmiszer-ágazatban nincs helye az árakat felhajtó spekulációnak. (MTI)
Elnök nélkül?
Elnök nélkül maradhat az Állami Számvevőszék (ÁSZ) december 9-től, miután tegnap megrekedt a szervezet vezetőit jelölő országgyűlési bizottság munkája. Kovács Tibor (MSZP), a testület elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy az ÁSZ munkája akár el is lehetetlenülhet, ha a parlamenti oldalaknak nem sikerül hamarosan megállapodniuk a személyi kérdésekről. (MTI)
Vizit a királynál
Magánkihallgatáson fogadta I. János Károly spanyol király Madridban Sólyom Lászlót.
Az államfő hivatalos látogatáson tartózkodik a spanyol fővárosban. A két ország együttműködésének most különös jelentőséget kölcsönöz, hogy januártól Spanyolország, Belgium és Magyarország látja el hat-hat hónapra az EU soros elnökségét. (MTI)

Szörnyű baleset: több darabra szakadt szét a BMW X5-ös