Sodródás erősödéssel

Eseménytelen, szürke hét végi napnak indult a tegnapi a tőzsdén, ennek ellenére meglepetéseket okozott. A BUX a csütörtöki nagy esést követően kissé erősödni tudott, és ezzel kiemelkedett a régiós társak eredményei közül. A forint pedig jelentős árfolyam-ingadozással hívta fel magára a figyelmet.

Munkatársunktól
2009. 11. 30. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Horgony nélkül sodródtak a tőzsdék, s a kereskedőkön a rosszkedv kerekedett felül – fogalmazott tegnap az egyik költői hajlamokkal megvert elemző. A rosszkedv okát némelyek Jean-Claude Trichet nyilatkozatában vélték megtalálni, az Európai Központi Bank vezetője szerint ugyanis lassan vissza kell vonni azokat az állami pénzeket, amelyeket a kríziskezelés érdekében pumpáltak a kormányok a gazdaságba. A negatív hangulat azonban a nap folyamán elmúlt, és az európai kereskedések különösebb veszteség nélkül vészelték át a napot A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,15 pontos, 0,3 százalékos emelkedéssel, 20 649,51 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 17,6 milliárd forint volt, a vezető papírok az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A kereskedés elején a pozitív tartományban mozgott az index, ám nap közben elromlott a hangulat a nyugat-európai piacokon, és ezt követve a BUX is mínuszba fordult – mondta az MTI kérdésére Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette, hogy nem volt konkrét oka az esésnek, nem jelent meg olyan új információ, ami ezt indokolta volna, inkább csak az előző napi pesszimizmus folytatódott. Délután az amerikai piacok nyitásának közeledtével oldódott a hangulat, és kis javulás következett be. A BÉT ebben elöl járt, hisz a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek enyhe mínuszban voltak, míg a BUX kis emelkedéssel zárt. A felülteljesítésnek az üzletkötő szerint talán az a magyarázata, hogy előző nap épp a BUX zuhant a leggyorsabban mind a régiós, mind a fejlett tőzsdékkel öszszehasonlítva. A forint árfolyama kora délután rövid időre átlépte a 271 forintos euróárfolyam-küszöböt, majd korrigált. Fél kettőkor 270,12 forinton jegyezték a délelőtti 267,60 forinttal szemben. A nap végére azonban a hazai fizetőeszköz némileg visszaerősödött, délután öt óra körül 268,45 forinton állt az euró árfolyama.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.