Magyarországon nem lenne bűnözés, ha olyan elvárás lehetne a nemzetbiztonsági szolgálatokkal szemben, hogy mindig mindent előzzenek meg – jelentette ki Szilvásy György volt szocialista titokminiszter a romagyilkosságok titkosszolgálati felderítését vizsgáló tényfeltáró munkacsoport jelentésére reagálva az MTV Az Este című műsorában tegnap. Visszautasította ugyanakkor a dokumentum megállapítását arról, hogy felelős lenne az ügy kapcsán a Nemzetbiztonsági Hivatalnál (NBH) elkövetett súlyos hibákért. Elismerte, hogy voltak szakmai hibák ennél a szolgálatnál, de szerinte nem az NBH szervezeti rendjének hiányosságai működtek közre abban, hogy nem sikerült hamarabb elfogni a romagyilkosságok egyik gyanúsítottját, akiről már korábban keletkeztek az elhárításnál terhelő információk. Állította, a dokumentum megállapításaival ellentétben volt miniszteri utasítás arra, hogy gyűjtsenek a nemzetbiztonsági szolgálatok információt a szélsőségesekről, többek között a romagyilkosságok ügyéről. Szilvásy szerint a tényfeltárók alaptalanul írják a számlájára azt is, hogy nem hoztak létre egy közös csoportot a szolgálatok a rendőrséggel a bűncselekmény-sorozat felderítésére, hiszen a nemzetbiztonság
a nyomozati szakaszban nem
vehet részt.
Az NBH-nál történt szervezeti átalakításokról szólva Szilvásy a „nemzetközi partnerekre” hivatkozott, amelyek szerinte állítják, hogy javult a magyar polgári elhárítás munkája. A volt titokminiszter leszögezte: a ténymegállapító munkacsoport két ellenzéki tagja a saját céljaira használja a romagyilkosságok ügyét.
Hasonlóan nyilatkozott tegnap Ficsor Ádám is, aki Szilvásyt egy féléves időszakra váltotta a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszteri poszton. Ficsor egyenesen „klasszikus koncepciós eljárásnak” nevezte a vizsgálatot, amelynek eredménye szerinte már a vizsgálat előtt megvolt a tényfeltáró munkacsoport ellenzéki tagjai, az SZDSZ-es Gulyás József és a fideszes Demeter Ervin számítógépén.
Demeter Ervin tegnap Az Este című műsorban kifejtette: a kormány ugyan azt állította, hogy első helyen szerepel a feladatai között a szélsőségek elleni elhárító munka, de ezt csak retorikai elemnek tekintette, valójában nem folyt érdemi feldolgozás. Ezért nemcsak az NBH egykori főigazgatója a felelős, hanem a volt miniszterek is – tette hozzá az Orbán-kormány volt titokminisztere.
– Milyen szélsőségekkel foglalkozott a kormány, ha nem azokkal, akik fajgyűlölők, és ebben aktívak is, például fegyvert akarnak beszerezni? – tette fel a kérdést a politikus, aki felhívta a figyelmet, hogy az egyik gyanúsítottról már évekkel ezelőtt keletkeztek ilyen információk, az ezzel foglalkozó NBH-s műveleti tiszt mégsem kapott megfelelő segítséget. A szervezeti vezetők ugyanis azon vitatkoztak, hogy kinek a kompetenciája dönteni bizonyos kérdésekben. Ráadásul Laborc Sándor volt elhárító főigazgató kinevezése után olyan szervezeti átalakítások következtek, amelynek eredményeképp az üggyel foglalkozó szervezeti egységeknél negyvenszázalékos létszámhiány volt tapasztalható. Az NBH szervezeti rendjét a főigazgató határozza meg, és a miniszter írja alá, ezért is felelősek ezek a személyek a gyilkosságsorozat felderítésében elkövetett súlyos hibákért – szögezte le Demeter Ervin. Laborc Sándor a sajtó számára napok óta elérhetetlen.

Bravó, Kúria, el a kezekkel a zsaruktól!