A csehszlovák „bársonyos forradalom” szimbóluma, Václav Havel a legkeresettebb vendége a csehországi évfordulós megemlékezéseknek, „nyugdíjas államfőként” erkölcsi mérce maradt – nemcsak odahaza és Szlovákiában, hanem világszerte. Legközelebbi munkatársai, az egykori „chartások” közül Petr Pithart még politizál, a prágai parlament felsőházának szenátora, Jirí Dienstbier viszont már visszavonult a politikától, a rendszerváltást követő külügyminisztert tanácsadóként sem alkalmazza már a cseh kormány. A forradalmi napok főszereplői közül Pavol Richetskynek van a legnagyobb hatása a cseh közéletre, minthogy ő a cseh alkotmánybíróság elnöke.
A „bársonyos forradalom” szlovák szervezői közül a legkülönösebb sors Fedor Gál szociológusé: antiszemita támadásokkal üldözték el Szlovákiából, Csehszlovákia kettéválása után Prágába költözött, ahol – ahogy ő mondja – „a legfurcsább emigráns” életet éli. Ján Carnogursky eltávozott a politikából, legfeljebb a forradalmi napokról kérdezik meg néha. Ján Budai, a „pozsonyi barikádok” fő szónoka el sem kezdhette politikai karrierjét: még a kilencvenes évek elején megvádolták, hogy együttműködött a kommunista titkosrendőrséggel, és félreállították, holott ezt a kapcsolatát soha nem tudták bizonyítani. A pozsonyi tüntetések másik „arca”, Milan Knazko visszatért eredeti szakmájához, színészként éli életét.
origo.hu
Strandra indultak, de sosem tértek haza – ma is fájó seb, ami a Mosoni-Dunánál történt
