Kusy a Szabad Újság című szlovákiai magyar hetilapnak adott interjújában kijelentette: „…az autonómia egy teljesen legitim eszköz és igény egy kisebbség számára, ha az úgy érzi, az adott körülmények között nem tudja biztosítani megmaradását, vagy megvalósítani az európai normákkal összhangban lévő törekvéseit. Nemcsak Európában, hanem világszerte számos pozitív példát említhetünk arra, hogy az autonómia nemcsak a kisebbség számára lehet előnyös, hanem a többséghez tartozóknak is.” Hozzátette: Dél-Tirol a legjobb példája annak, hogy az autonómia megoldhatja a létező feszültségeket. Szerinte „az autonómia pontosan a szlovákok és a magyarok közötti feszültségek oldódását segítené elő. De Szlovákiában ezt nem értik, és általános hisztériát keltettek az autonómia fogalma körül.” Kérdésre válaszolva – miért hördül fel a szlovák koalíció és ellenzék is egyaránt, ha a magyarok autonómiát emlegetnek – Kusy azt felelte: „Mert komplexusaik vannak. Ez egyrészt abból eredhet, hogy az önálló Szlovákia fiatal ország, és politikai vezetői még nem érzik teljesen biztosítottnak megmaradását. Ezért is lehet, hogy az egyetlen közös pont, amelyben mind a szlovák kormánykoalíció, mind az ellenzék meg tud egyezni, az a magyarokkal szembeni fellépés.”
A magyar–szlovák viszony megromlásával kapcsolatban úgy véli, hogy a magyarkártya előhúzása Szlovákiában összefüggésben van a jövő évi magyarországi és szlovákiai választásokkal. „Választások előtt állunk mi is. Szlovákiában szokás ilyenkor a magyarkártyához nyúlni, ami a szavazatszerzés egyik olcsó módszere. Elővesznek mindent, amit tudnak, és ezt Orbán Viktorral is megteszik. Én úgy gondolom, ha a Fidesz legitim választásokon győz, akkor mindenkinek, tetszik vagy nem tetszik, el kell fogadnia, hogy Orbán a miniszterelnök” – vélekedett az MTI által idézett politológus. Szerinte a szlovák vezetőktől méltatlan a vele történő ijesztgetés, hiszen már volt kormányfő, és a szlovák–magyar viszony alakulása terén akkor rendben mentek a dolgok.

Jönnek a harctér rettegett sárkányai – 56 új Gidrán erősíti a magyar srácokat