Tömegverekedés Sajóbábonyban

Sajóbábonyban már közlekedhettek távolsági autóbuszok tegnap este nyolc óra körül, miután a Jobbik szombati lakossági fóruma miatt vasárnap elszabadultak az indulatok a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen.

Hírösszefoglaló
2009. 11. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Hír TV jelentése szerint nem sokkal később az autósforgalom is megindulhatott azután, hogy több száz, egyes becslések szerint legalább ezer cigány támadt a Jobbik és az Új Magyar Gárda helyszínen lévő tagjaira: a fórumon részt vevő egyik asszonyt és a helyi kocsmárost is megverték a saját kocsmájában, a rendezvény szervezőjét pedig halálosan megfenyegették, aki ez ügyben feljelentést tett a rendőrségen. A megvert emberek nem kaptak rendőri védelmet. Ezek után gárdisták indultak Észak- és Kelet-Magyarország több megyéjéből, valamint Budapestről, hogy megvédjék a megfenyegetett embereket. A kisvárosba bevonuló gárdistákat feldühödött cigányok fogadták: egy autónak baltákkal és fejszékkel estek neki, nem kímélve a bent ülőket sem. Délutánra a rendőrség lezárta a települést, már a 26-os főút-kereszteződésnél leállították az autósokat és gyalog sem lehetett bemenni, a tömegben már ásók és kapák is feltűntek.
Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője este bejelentette: a megye egész területére fokozott rendőri ellenőrzést rendeltek el a Sajóbábonyban történtek miatt. A távirati irodának elmondta: garázdaság és testi sértés ügyében indított büntetőeljárást a rendőrség.
*
A településen lapzártakor elválasztották egymástól a gárdistákat és a romákat. A város szélén legalább száz helybeli roma is gyülekezett egy égő máglya mellett, és indulatos mondatokat kiabáltak a feléjük közelítőknek. A szóvivő azt is elmondta, hogy a vasárnapi incidensben egy nő sérült meg, egy autó szélvédőjét verték be, és egy ember ellen folytatnak eljárást. A Boon.hu tudósítója látta, hogy a szóban forgó autón körbe az összes ablakot betörték, fejsze- és husángnyomok tömkelege található, a vezetőülés háttámlájánál oldalról egy fejszenyom látható.
Az egyik rendőrrel időközben sikerült szót váltanunk, így megtudtuk: szükség esetén további kommandós erők érkezhetnek a környező megyéből és a fővárosból, persze ha a helyzet indokolja. Most – mondja a tiszthelyettes – a nyugalom helyreállítása a legfontosabb feladat, s úgy tűnik, a rendőrök terve nem fullad kudarcba. Kérdésre, hogy előállítottak-e már valakit a garázdák közül, „nem tudom” volt a válasz.
A Jobbik közleménye szerint a Sajóbábonyban bekövetkezett „sajnálatos és tragikus cigányterror bebizonyította, hogy a parlamenti pártok olyan mértékben leépítették a rendőrséget és a rendvédelmi szerveket, hogy azok képtelenek megvédeni a magyar lakosságot a cigánybűnözéssel szemben”.
Hozzátették: a Jobbik Magyarországért Mozgalom felszólítja a rendőrség országos vezetőit, hogy rendkívüli eszközöket is bevetve azonnal vessenek véget a cigányterrornak Sajóbábonyban is.
Vereckei Csaba megyei rendőrfőkapitány és Lakatos Attila, a Borsod megyei cigányvajda egyeztetnek egymással a Sajóbábonyban kialakult feszültség megoldása érdekében – jelentette a távirati iroda tudósítója a helyszínről. A megyei és országos cigányszervezetek vezetői is elindultak a településre, hogy a helyszínen tájékozódjanak a helyzetről – írta az MTI.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.