Török Zsolt, az MSZP visszaesője

Szokásához híven ismét alpári stílusban személyeskedik Török Zsolt szocialista politikus, aki hétfőn éppen abból űzött gúnyt a parlamentben, hogy Szijjártó Péter szemüveges.

Munkatársunktól
2009. 11. 29. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az elmúlt napokban Török Zsolt szocialista képviselő a parlamentben és közleményekben is támadta a Fidesz elnöki stábjának vezetőjét, Szijjártó Pétert. A kormánypárti politikus összemontírozott képeket is bemutatott lejárató akciói során, amelyen abból próbált poént csinálni, hogy Szijjártó szemüveges. Török Zsolt alpári stílusa nem új keletű, már pártja korábbi miniszterelnöke, Medgyessy Péter is kénytelen volt elismerni az Országgyűlésben, hogy az ifjúszocialista viselkedése „nem méltó ahhoz, amit elvárhatnánk”. A politikus ugyanis még 2003-ban a helyi tévében, a brókerbotrány kirobbanása után a pénzügyi felügyelet volt elnökéről azt mondta, hogy „Szász Károllyal és a vele hasonlókkal szemben úgy kellene eljárni, hogy vagyonelkobzás, és onnantól kezdve tárgyalunk, hogy meddig fog a börtönben ülni”.
Török Zsoltnak a magyar jogrendszerről kialakított markáns álláspontja talán jobban megérthető, ha figyelembe vesszük, hogy nem fordított túl sok energiát szellemének pallérozására. Bár megpróbálta elhitetni, hogy felsőfokú végzettsége van, idővel kiderült, hogy ez nem igaz. Az Országgyűlésnek ugyanis egy olyan életrajzot küldött meg, amelyben az állt, hogy tanári oklevelet szerzett 1992-ben az Eszterházy Károly Tanárképző Főiskolán matematika–számítástechnika szakon. Később kénytelen volt elismerni, hogy csak érettségije van és valaki „elronthatta” az életrajzát (a parlament sajtóirodáján egyébként akkor azt közölték, hogy az életrajzi adatok forrásai maguk a képviselők). Az Országgyűlés honlapján az olvasható, hogy 1989-ben Miskolcon, a Neumann János Közgazdasági Szakközépiskolában számítástechnikai folyamatszervezői képesítést szerzett, majd 1989 és 1992 között főiskolán tanult.
A számítástechnikai folyamatszervező tavaly nyáron egyébként az amerikai légierő veterán alezredesének, ’56-os emigránsnak is nekiment, akivel levelezésben volt. A politikus egyebek mellett lefasisztázta, majd „piti tolvaj, aranykészletrabló patkánynak” és pedofilnak nevezte Varju László volt politikai elítéltet egy elektronikus üzenetében. Török Zsolt üzenetében kifejtette, hogy „fasiszta gyilkosokkal” nem tárgyal, „mint ahogy terroristákkal, nemzetünket kirabló és lelépő gyáva nyulakkal sem”, majd megkérdezte Varju Lászlótól, hogy „milyen érzés gyilkolni?”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.