Értesülések szerint 6-10 uniós tagországnak eredetileg különvéleménye volt, és különösen Rompuyjel szemben tápláltak kételyeket. Ezek az országok előnyben részesítették volna az elnöki tisztségre Jean-Claude Juncker luxemburgi kormányfőt. A december elsején hatályba lépő lisszaboni szerződés életre hívja az Európai Tanács elnöki posztját, valamint a több ezer fős uniós diplomáciai apparátussal megerősített kül- és biztonságpolitikai főképviselő tisztségét. Ez utóbbit azért nem nevezik külügyminiszteri beosztásnak, mert kerülni akarják az „európai szuperállam” képzetét.
*
A tisztség betöltőjét európai külügyi szolgálat, „uniós külügyminisztérium” segíti majd munkájában. A főképviselő egyben az EU legfőbb végrehajtó testületének, az Európai Bizottságnak is alelnöke lesz. Az Európai Tanács elnökének jogkörét a lisszaboni szerződés nem írja körül pontosan. A poszt betöltőjének ki kell majd alakítania a munkamegosztást a félévente változó soros uniós elnökséget adó ország vezetőjével. Az elnök megbízatása két és fél évig, a külügyminiszteré öt évre szól majd. Elemzők szerint az EU vezetői nem akarták, hogy az új csúcspozíciókat nagyhangú, önjáró, látványosan dinamikus személyiségek töltsék be, ezért inkább kompromisszumok összehozására alkalmas, fegyelmezett politikusokat választottak.
Van Rompuy 2008. december 30. óta belga miniszterelnök. A jobboldali Flamand Kereszténydemokrata Párt politikusa. Brüsszelben született 1947-ben, közgazdász. Első kormányzati posztját 1993-ban kapta, miniszterelnök-helyettes és költségvetési miniszter volt, 2004-ben államminiszterré nevezték ki. 2007-ben a képviselőház elnökévé választották. Van Rompuy választása nem meglepetés: az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy ő a legesélyesebb. A jelenleg európai bizottsági tag, korábban brit politikai tisztségeket betöltő Ashton jelölése friss döntés volt, korábban más neveket emlegettek e poszt várományosának.
A tegnapi csúcs döntései befolyásolják az új összetételű bizottság megalakítását is. A bizottság elnöke, José Manuel Barroso azt reméli, hogy egy héten belül össze tudja állítani az új bizottságot.

Jönnek a harctér rettegett sárkányai – 56 új Gidrán erősíti a magyar srácokat