
origo.hu
Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter
A Fidesz mára remélhetően megtanulta, hogy a biztos győzelem tudatában sem kényelmesedhet el. A legutolsó pillanatig küzdenie kell a győzelemért. Az alacsony részvételi arány mozgósítható, s az utolsó pillanatban aktivizálható tömegeket jelent. A medve bőre még a medvén van.
Lehazugozta és pitbullnak nevezte Kósa Lajos debreceni polgármestert Komássy Ákos, Józsefváros szocialista polgármesterjelöltje, majd frissen, gyorsan, fiatalosan elvesztette az időközi választást. A debreceni polgármestert hiába mocskolta, mert kettejük közt nem az a különbség, hogy egyikük jobboldali, a másik meg baloldali, hanem az, hogy az egyikük több cikluson át bizonyította, hogy a politikai uralom színeitől függetlenül egy nagyváros sikeres polgármestere, Komássy pedig egyelőre csak azt bizonyította be, hogy fiatal baloldali csapatával a lump dzsentriket is megszégyenítő módon tud mulatni. A polgármesterségre ácsingózó ifjú baloldali nyilván szeretné elfelejteni, s főleg elfelejtetni, hogy a nevéhez köthető, éveken át általa irányított szervezet, a Fiatal Baloldal egy 2001-es debreceni táborozás alkalmával valóságos csatateret hagyott maga után, megrongált berendezésekkel, széttört mosdókagylókkal, s tartozásuk éppen azért duzzadt föl 23 millióra, mert a számlát Debrecen polgármestere szerint 2001 óta nem rendezték.
Kósát könnyű lehazugozni, a média mindent elbír, de a debreceni polgármester elleni kirohanásában Komássynak arról a bírósági végzésről is szót kellett volna ejtenie, amely a FIB-eseket fizetésre kötelezte. Ugyanis a rongálást, s ezáltal a kártérítés jogosságát az elkövetők a bírósági tárgyaláson egyszer már elismerték. Erről vajon miért hallgatott a józsefvárosi szocialista polgármesterjelölt? Mert kampányolt? Arról nem is beszélve, hogy miféle társaság ez? Milyen emberek ezek a Komássy vezette ifjú baloldaliak? Hogyhogy szétverték a berendezést? Drogbuli volt, vagy mi az ördög? Hogyhogy összetörték a bútorokat? Vandálokat játszottak a túlfinomult kálvinista Rómában? Van egy sejtésem: a fideszes Kocsis Máté azért nyert, mert a józsefvárosiaknak éppen elég gondjuk van azokkal, akik szeretnek törni és zúzni, nem hiányzik nekik egy olyan önkormányzati vezetés, amely éppen a randalírozásban ad további ötleteket.
A hét végén nemcsak a nyolcadik kerületben, hanem Csornán is időközi választásokat tartottak: ott is a Fidesz győzött. Örüljünk ennek, hiszen a közelgő parlamenti választásokat illetően igen biztató az, hogy a csornai Fidesz-jelölt mögött az MSZP embere – akit még a Jobbik jelöltje is megelőzött – mindössze 4,64 százalékot kapott. De legyen rövid az örvendezés ideje, s inkább vessük tekintetünket arra, ami elgondolkodtató: a rendkívül alacsony részvételi arányra. Igaz, hogy Csornán Gyopáros Alpár, a polgári oldal jelöltje a szavazatok 79,71 százalékát szerezte meg, s ez elsöprő győzelem, de a választóknak mindössze 25,19 százaléka járult az urnákhoz. A nyolcadik kerületi győzelem mérföldkövet is jelenthet, hiszen itt egy hosszú ideje tartó baloldali–liberális kormányzás hagyománya tört meg a hét végi választásokon. A részvételi arány azonban itt még a csornainál is alacsonyabb volt: 23,6 százalék. Az ifjú polgármester, Kocsis Máté megszerezte a szavazatok 67,4 százalékát az MSZP-s Komássy előtt – aki mindössze 17 százalékot ért el –, s így egészen 2010-ig lehetőséget kapott. Ez jó hír. De az alacsony részvételi arány időzített bomba, mert nem kevesebbet jelent, mint hogy tekintélyes létszámú, jelenleg magukat a forgalomból kivont, nem szavazó állampolgárokat lehet még mozgósítani. S hogy milyen lesz az ország hangulata jövő ősszel, amikorra majd mindenki számára kiderül, hogy bármilyen jól teszi majd a dolgát, csodákat tenni egy jobboldali kormány sem tud egy tönkretett országban, azt ma még nem tudjuk. Mert nemcsak tavaszszal, hanem ősszel is nyernünk kell.
Nem ünneprontó akarok lenni, csak gondolkodtatni szeretném azokat a jobboldaliakat, akik máris győzelmi mámorban úsznak, posztokat vadásznak vagy éppen osztanak. Érdemes jól odafigyelni az időközi választások eredményeire s a részvételi arányokra is, mert tükröt jelentenek. Néha pontosabb előrejelzésnek bizonyulnak, mint amilyeneket a közvélemény-kutató cégek megosztanak velünk. Hazánk népességének egy jelentős része hajlamos a teljes fordulatszámon járatott országos kampánytól elbódulva a perdöntő országgyűlési választások során friss benyomások alapján, akár ügyesen adagolt rágalmak mérgét beszippantva egyik napról a másikra dönteni, s aztán néhány hónappal később ébredezni, s rádöbbenni arra, hogy akiket hatalomhoz juttatott, azok sosem fogják képviselni érdekeit. Ocsúdása nyomán hiába dönti el a választópolgár, hogy majd az önkormányzati választások idején hevesen korrigál. Akár túlkorrigálhat is, mert az önkormányzati választásoknál aratott győzelemnek soha nem lehet akkora hozadéka, hogy a hatalmi egyensúlyt átbillentse. Láttuk: ha elég agresszív a parlamenti többséghez juttatott hatalom, akkor az önkormányzati választásokon az ellenzék túlnyerése a problémákat szaporítja. Sok konfliktus forrása lehet az, ha a parlamentben többséghez juttatott politikai erő nem azonos azzal a politikai erővel, amely az önkormányzati választásokban nagyon jól szerepel. Az országgyűlési választásokon hatalomra jutott erők ugyanis rendelkeznek mindenféle eszközzel, ki tudnak dolgozni ezerféle taktikát ahhoz, hogy agyafúrt ötleteikkel lenyomják az önkormányzaton többségbe került politikai erőt. Ha nem szégyenlősek. És nem szégyenlősek. Hiszen erre történt felhívás 2006 őszén. A későn ébredő ország 2006 októberében hiába juttatta a legtöbb önkormányzati pozícióba a jobboldalt, hiába gyönyörködtünk a narancsszínűvé vált Magyarország-térképben. A Gyurcsány-kormány megtalálta a módját az önkormányzatok kivéreztetésének, s még ma is ezen ügyködik, hiszen a Bajnai-csomag nyolcvanmilliárdot vesz el tőlük. Hogy ez felülről vezérelt hatalmi bosszú? Hogy kilóg a politikai szándék lólába? Ezzel a Gyurcsány-kormány éppúgy nem törődött, ahogyan most Bajnaiék sem.
A szavazásban való részvételi arány nem más, mint a politikába vetett bizalmi index. Nagyon kell figyelni rá. Minél közelebb vagyunk a következő parlamenti választásokhoz, annál pontosabb képet lehet kialakítani az időközi választások eredményeiből. Van, amikor a kormánypárti jelölt nem is saját hiányosságai, hanem az országos közhangulat miatt veszít. Persze mindig akad néhány kiváló ember, derék önkormányzati képviselő, aki, függetlenül az általános politikai légkörtől, meg tudja szerezni a szükséges voksot. De az általános tapasztalat az, hogy az időközi választások eredményeit legerőteljesebben az országban uralkodó közhangulat határozza meg. Egyszer jó lenne ezen a dacreakción túl lenni. Mert ha túlforrósodik a közhangulat a regnáló politikai erő ellen, könnyen önkormányzati pozícióba kerülnek az ellenkező oldal viszonylag gyengén muzsikáló szereplői is. Legyünk őszinték legalább önmagunkhoz: volt erre is példa a 2006-os őszi önkormányzati választásokon. Márpedig egy érett demokráciában a kiválasztás akkor sem lehet kontraszelektív, ha az per pillanat kedvez a nekünk rokonszenves politikai erőnek.
A jelekre figyelni kell. Jó lett volna, ha a polgári oldal 2002 márciusában felkapja a fejét arra, hogy bár a közvélemény-kutatók irdatlan előnyt jeleztek neki, a kispesti 5. számú egyéni választókerületben, ahol időközi választásokat kellett tartani, nem a Fidesz jelöltje nyert. Baljós jel volt, rejtett kormányváltó hangulatra utalt, amelyet elemezni kellett volna. S rástartolni akár az utolsó hetekben egy erőteljesebb kampányra.
A Fidesz mára remélhetően megtanulta, hogy a biztos győzelem tudatában sem kényelmesedhet el. A legutolsó pillanatig küzdenie kell a győzelemért. Az alacsony részvételi arány mozgósítható, s az utolsó pillanatban aktivizálható tömegeket jelent.
A medve bőre még a medvén van.
Sikertelen és buta emberekből csinál politikusokat Magyar Péter
Elképesztő számok: ki gondolta, hogy ennyit keresnek a Fradi labdarúgói?
Minden Galaxy-felhasználót figyelmeztet a Samsung: indítsd újra a telefonod, különben…
Botrány Brüsszelben: Kollár Kinga elárulta Magyarországot, Lázár János kőkeményen visszavágott + videó
„Magánrepülőt kértünk Bajnai Gordontól” – Mindenről kitálaltak az U20-as vb magyar hősei
Pontot tett a vita végére Putyin: csak egy dolgot követel Ukrajnától
KaróGeri és Peti cézár: a gőg bajnokai
Átverték a volt magyar focikapitányt Belgiumban
Orbán Viktor úgy helyretette a baloldali politikust, ahogy még senki + videó
Schiffer András olyat mondott Aranyosi Péterről, amitől a balosok köpni-nyelni nem tudnak + videó
Itt a klub-vb eddigi legnagyobb sokkja, elverték a BL-győztest + videó
Irán megfenyegette az Egyesült Államokat
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.