A diákok sem kérnek a pártokból

A rektorok után a hallgatók is ajtót mutattak az egyetemeknél kilincselő pártoknak. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke szerint a pártok politikusi utánpótlásért férkőznének be az egyetemekre, mert se jó fiatal politikusaik, se erős programjuk nincs. A főrektor úgy látja: a közelgő választási kampány miatt váltak hirtelen fontossá a hallgatók.választási

Munkatársunktól
2009. 12. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Rég nem látott egységet váltott ki a pártok egyetemi megjelenése körül kirobbant vita. A sok kérdésben egymással szemben álló rektorok és hallgatók most összefogtak, és együtt próbálnak megálljt parancsolni az egyetemeket meghódítani szándékozó parlamenti pártoknak. Az egyetemi vezetőket tömörítő Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöksége nemrég egyhangúlag utasította el a pártok ifjúsági szervezeteinek a javaslatát, amely aktív politizálási lehetőséget biztosított volna a pártoknak a felsőoktatási intézményekben. A négy parlamenti párt (Fidesz, KDNP, MSZP, SZDSZ) azt szerette volna elérni, hogy az egyetemeken működhessenek a pártok ifjúsági szervezetei, azok önálló rendezvényeket tarthassanak, aláírást gyűjthessenek és plakátokat ragaszthassanak az intézményekben.
Rétvári Bence, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke lapunknak kijelentette: felháborítónak tartják, hogy a rektorok párbeszédet sem voltak hajlandók folytatni az ügyben. Hozzátette: nem adják fel a harcot, és törvénymódosítást kezdeményeznek annak érdekében, hogy a rektorok ne tudják megtiltani az egyetemi politizálását. Úgy vélik, a fiatalok nem ismerik a parlamenti demokrácia nyújtotta előnyöket és jogokat, és ezért választóként sokszor inaktívak, könnyebben hajlanak a szélsőségek és a diktatórikus eszmék felé. A felsőoktatási törvény megengedné az egyetemeken való politizálást, ám a rektorok ezt az intézményi szabályzatban megtilthatják. A választási kampányban könnyebb dolguk lett volna a rektoroknak, ha elfogadják a javaslatot, hiszen minden párt politizálhatott volna az intézményben, így viszont maguk döntik el, kit engednek be, a kirekesztett oldal pedig várhatóan támadni fogja őket.
– Egyetértünk azzal, hogy a rektorok nem engedik a választási kampányban politikai színtérré változtatni az egyetemeket. A négy igenes népszavazás kimondta, hogy a munkahelyeken és a felsőoktatási intézményekben nincs helye a pártpolitikának. Jó lenne, ha a pártok tartanák magukat a választók akaratához – reagált lapunknak Miskolczi Norbert, a HÖOK elnöke. Sérelmezte, hogy a pártok nem kérték ki az ügyben a hallgatók véleményét, márpedig éppen őket szeretnék a politikusok „megszólítani”. Leszögezte: az oktatási intézményekben az előadások ideje alatt nincs helye a politikának. Ma nem az agitálás helyszínével, hanem a pártok politikai mondanivalójával van baj. Az egyetemekkel szemben felvert pártsátrak általában üresen konganak, aminek az oka nem a fiatalok tájékozatlansága, hanem az, hogy a politikai elit képtelen megszólítani a fiatalokat, mert nincs válaszuk az ifjúság problémáira. Miskolczi leszögezte: a valóságban nem tájékoztatni jönnének a pártok az egyetemekre, hanem politikusi utánpótlást keresni és szavazóbázist bővíteni
A főrektor szerint az ifjú politikusok szinte egyszer sem álltak ki a hallgatók mellett, amikor kellett volna. – Hol voltak a pártok ifjúsági szervezetei, amikor az egyetemektől négymilliárdot vont el a kormány? Miért nem álltak ki a rezidensek mellett, amikor jobb megélhetésért küzdöttek? – fakadt ki Szabó Gábor, az MRK elnöke. A főrektor úgy érzi, a pártoknak nem a demokráciáról való tájékoztatás, hanem a közelgő választási kampány kiterjesztése miatt lettek hirtelen fontosak az egyetemek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.