Az államszövetséget alkotó 26 kanton közül mindössze négyben utasította el a többség a jobboldali konzervatív Svájci Néppárt (SVP) és a vallási ihletésű Szövetségi Demokratikus Unió (EDU) politikusai által kezdeményezett építési tilalmat, amelynek célja, hogy megakadályozzák a svájci társadalom növekvő iszlamizálódását. A referendum eredményeként módosítani kell az alkotmány 72. cikkét, amely az állam és az egyházak kapcsolatát szabályozza. Az új minaretek építésére vonatkozó tilalmat olyan intézkedésként vezetik be az alaptörvénybe, amely alkalmas a különböző vallási közösségek tagjai közötti béke fenntartására.
Az eredmény nagy meglepetésnek számít, mivel a korábbi felmérések az ellenkezőjét, a tilalom 53 százalékos elutasítását jósolták. A svájci kormány és a parlament ellenezte és bírálta a népszavazási kezdeményezést, mint amely sérti a svájci alkotmányt, a vallásszabadságot és az ország féltve őrzött türelmi hagyományait. Hasonlóképpen elítélte a referendumot az ENSZ genfi székhelyű Emberi Jogi Tanácsa is, valamint a katolikus és a protestáns egyház, a zsidó és a muzulmán közösség.
*
„A félelem rossz tanácsadó” – figyelmeztettek a katolikus püspökök. A 7,5 millió lakosú Svájcban a legutóbbi statisztikai adatok szerint mintegy 400 ezer muzulmán él, közülük 50 ezer gyakorolja hitét, s ezzel az iszlám a második legelterjedtebb vallás az országban a kereszténység után. Mindeddig csupán négy minaret épült mecsetek mellé Svájcban.
Különösen a kormány emelt szót még a népszavazás előtt a javaslat ellen, attól tartva, hogy az igen győzelmét, a minaretépítés tilalmát az arab világhoz fűződő kapcsolatok romlása, sőt akár terrormerényletek követhetik. A szavazói részvétel magas volt.
Tüntetés. Bankok, üzletek ablakait, kirakatait törték be, autókat gyújtottak fel tüntetők szombaton Genf központjában a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) ellen tiltakozva. A mintegy háromezer fős tömeg a WTO ma kezdődő tanácskozása elé időzítette megmozdulását. A tanácskozáson a világkereskedelem felélesztéséről lesz szó, és arról, hogy miként lehet a világgazdaságot kimozdítani a recesszióból.