Alkalom szüli

Bizony a szocialista miniszterelnök- meg képviselőjelöltet is, nem csak a tolvajt. S bármennyire kézenfekvőnek látszik is, mégsem lehet egyenlőségjelet tenni közéjük. Felhevült várakozás hulláma sertepertélt végig az országon az elmúlt hetekben, ami érthető, hiszen alkalmas személyek kerestettek. A szocialista párt miniszterelnök-jelöltet meg képviselőjelölteket, a Benkő meg feleséget keresett. Ezek közül az utóbbi váltott és vált ki érzékelhető izgalmakat, mert az ország jövője szempontjából egyáltalán nem mindegy, Benkőnek ki lesz az arája, míg a haladó szellemű kormányfőjelölt esetében az effajta felelős derűlátás a legkevésbé sem indokolt. Kijelölték ugyan Mesterházy Attilát, meg belistázták az A-listát, és akkor mi van? Na és? – idézhetnénk a klasszikust, mert a különböző pártfórumok döntéseinek a legkevésbé sincs közük az alkalmas személyek kereséséhez és megtalálásához. Jobban mondva, a szocialisták által elfogadott értelmezés köszönő viszonyban nincs a közkeletű „alkalmasság” fogalommal. Rendszeresen ráfázott a jobboldal, amikor megismervén a baloldali miniszterelnök-jelöltet nevetgélni kezdett, mondván, teljesen alkalmatlan az ország vezetésére, és ez oly szembeötlően nyilvánvaló, hogy épelméjű ember egyszerűen nem szavazhat rá és pártjára. S hiába volt igaza a nevetgélő jobboldalnak, hiszen az ’56-os forradalom jogfolytonosságát hogyan jeleníthette meg egy Horn Gyula, a rendszerváltás értékrendjét hogyan képviselhette egy Medgyessy Péter? – mégis demokratikusan (?) megválasztott vezetők lettek, mint a népakarat hordozói és megtestesítői. Gyurcsány államférfiúi kvalitásai közül is csak azt említhetjük, hogy „visszahoztuk a kormányzást a szarból”. A szocialistáknál ugyanis nem úgy mérik az alkalmasságot, hogy a jelölt képes-e végrehajtani a rábízott feladatot, eléri-e a kitűzött célt, hanem beléveti-e a párt az ő bizalmát. Adódik-e alkalma a tisztség elnyerésére? Akinek alkalom adatik, az alkalmas. S kinek adatik alkalom? Akinek megfelelő családi, baráti háttere van, megbízható, lojális, tiszteletben tartja a hierarchikus viszonyokat, azaz felfelé nyal, lefelé tapos (ezt nevezik azon a tájon elvhűségnek), elég korlátolt, hogy benyelje az ideológiai lózungokat, és elég hisztérikus, hogy alantas agressziónak véljen minden kritikát. Aki eme pártbéli elvárásoknak megfelel, az lehet jelölt, az alkalmasság közképzetének megteremtése a sajtó és a „véleményformáló értelmiség” feladata. Ez idáig tagadhatatlanul gördülékenyen működött ez a rendszer.
Például: Medgyessyről, ahogy hivatalos jelölt lett, azonnal kiderült, hogy ő a magyar Tony Blair. Lelépése után, minden átmenet nélkül Gyurcsány lett a magyar Tony Blair, és Bajnai csak azért nem az, mert a jó Tony azóta letűnt a balfenéken, és nem időszerű rá hivatkozni. Ám elég felidézni a Gyurcsány-bukta utáni miniszterelnök-kereső bohózatot, hogy képet nyerjünk a szocialisták képzelgéseiről az alkalmasság képzetét illetően.
Mesterházy tökéletesen megfelel a párt által alkotott kritériumoknak, sőt ami a tudatlanságot és korlátoltságot illeti, még hatalmas tartalékokkal is rendelkezik.
A régi, antidemokratikus világban ezt a kiválasztási metódust úgy nevezték, hogy kontraszelekció, de manapság nem használnak ilyen destruktív kifejezéseket, helyette azt mondják, a szelekció kontrollált formája.
Így már egészen más.