Ha az alkotmányos szociális jogok sérelme miatt nehezen is, de a médiatörvényben foglaltak miatt minden bizonnyal felvethetők az alkotmányossági aggályok a tegnap megszavazott jövő évi költségvetési törvénnyel kapcsolatban. Szalai Annamária elmondta, hogy ha a közszolgálati televízió a jövő évben nem lesz képes teljesíteni a médiatörvényben rárótt kötelezettségeit, akkor ezáltal sérül a polgároknak a tájékozódás szabadságához fűződő alkotmányos alapjoga.
Márpedig a jövő évi központi költségvetés köztudott, hogy éppen az országgyűlésiképviselő-választás évében nem biztosítja a köztévé számára a médiatörvényben előírt kötelezettségei teljesítéséhez szükséges forrást. Jövőre az ideinél 9,4 milliárd forinttal kevesebb pénzből kell gazdálkodnia a közszolgálati televíziónak. Amikor kiderült, hogy Jánosi György törvénymódosító javaslatának megszavazásával a 2,4 milliárd forintos céltámogatást is elvonták az MTV-től, Horn Gábor országgyűlési képviselő a köztévé megbüntetéséről beszélt. Az SZDSZ-es honatya veszélyesnek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy „a törvényhozás alkalmi MSZP–MDF-koalíciója a Magyar Televíziót azért bünteti, mert az nem az igényük és szándékuk szerinti pártpolitikai elvárások mentén működik”.
Szalai Annamária, az ORTT tagja a Magyar Nemzetnek elmondta: évek óta a kétharmados médiatörvénynél alacsonyabb rendű jogszabályok segítségével szabályozzák törvénysértő módon a köztévé finanszírozását.
A kétharmados jogszabály előírja, hogy a televíziókészülékek üzemben tartási díjának összegét évenként a költségvetési törvényben kell megállapítani „a közszolgálati műsorszolgáltatók versenyképes és takarékos működtetésének, a műsor-szolgáltatási rendszer fenntartásának és a közszolgálati műsorok támogatási szükségleteinek figyelembevételével”. A törvény a készülékek tulajdonosaira írja elő a fizetési kötelezettséget, ezt vállalta át nagyvonalúan a kétharmadosnál alacsonyabb rendű jogszabállyal a Medgyessy-kormány. Csakhogy az így megállapított díjnak csupán a hatvan százalékát állja helyettünk a központi költségvetés, vagyis – ahogy Szalai Annamária fogalmazott – a köztévét a politikai hatalom évek óta rövid pórázon tartja.

Nem a gyerekmedencében történt a tragédia – megszólalt a Palatinus