Az európai baloldal alkonya

A második világháború után volt egy időszak, amikor vezető nyugat-európai szociáldemokraták a társadalom szabad demokratikus fejlődésének elképzelését testesítették meg. Ilyenek voltak Clement Attlee Angliában, Willy Brandt Németországban és Francois Mitterrand Franciaországban. Folytatóik viszont nem akadtak, az egyenlőség és igazságosság követeléséből pedig semmitmondó szóbeszéd lett. A demokratikus reformok hangoztatása a szociáldemokrata politikusoknál üres szólammá vált, mely helyett a pártszervezet szigorú káderpolitikát folytatott. A politika számukra is közönséges foglalkozás lett, amelyből aránylag jól meg lehetett élni. Ennek feltétele demokratikus körülmények között az volt, hogy a politikusok a választások előtt csábító ígéreteket tegyenek, hogy azok betartását a körülmények később lehetetlenné tegyék. Így alakult demokráciából pártokrácia. Éppen ezt kellett volna az európai szociáldemokráciának lelepleznie és megbélyegeznie. Ez ellen kellett volna harcolnia, mint egykor az előjogok ellen, az egyenlőség védelmében.
Vajon Blair munkáspárti kormánya csökkentette az egyenlőtlenséget Angliában? Aligha. Ért el valamit Schröder kancellár ezen a téren? Ha az úgynevezett baloldal jobboldali politikát folytat, akkor miért ne válasszák az emberek inkább az eredetit? Úgy látszik, hogy egyedül Skandináviát nem érinti az európai szociáldemokrácia válsága. Talán azért, mert józan realizmusuk egyezik a skandináv népek realizmusával. A többi európai szociáldemokrata pártok vesztére az emberek észrevették a csalást. Választási vereséggel büntették meg őket azért, mert az egyenlőség és igazságosság hangoztatása ellenére a pártokrácia részei lettek.
Az európai baloldal válsága a gazdasági világválság körülményei között különösen visszásnak tűnik. Hiszen éppen most lehetne joggal ostorozni a korlátlan kapitalizmus közösségellenes mohóságát, és rámutatni a társadalmi reformok elengedhetetlen szükségességére. Valójában ennek az ellenkezője történik. Az európai szociáldemokrácia zuhanása, a skandináv kivétellel, menthetetlennek látszik.
Korbuly Dezső történész, München