Az iskolai kirándulás élménye

Már az eleve kérdés, hogy szülői értekezleten miképp lehet többségi szavazattal arra kötelezni a kisebbségben lévőket, hogy például mostantól ne havi ezer, hanem ezerötszáz forintot fizessenek be. A szülői értekezlet nem társasház.

Remélem, nem gondolja az olvasó, hogy jelentéktelen, periférikus ügyekről írok, amikor az osztálypénz, az iskolai kirándulás témakörét próbálom körüljárni. Úgy vélem, meg kell ezt vitatni, méghozzá alaposan, hiszen tűrhetetlen, ami a rendszerváltozás óta e körül kialakult. Jelzi ezt, hogy Szabó Máté ombudsman néhány napja kiadott állásfoglalása önmagában is felborzolta a kedélyeket.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az egyik szakiskola kollégiumának gyakorlatát kívánta elemezni egy szociális támogatásban részesülő, többgyermekes szülő panasza alapján. Szükséges már az elején elmondanom, hogy végül nem tudta feloldani az igazgató és a szülő közlésének ellentmondásait. Így a konkrét eset csupán a kiindulópont volt a kusza jogi helyzet általános érvényű elemzéséhez.
A szülő azt kifogásolta, hogy az iskolában havi ezer forint osztálypénzt szednek, hogy ebből finanszírozzák a pedagógusoknak szánt nőnapi ajándékot, a szalagavató, a ballagás és az osztálykirándulás költségeit. Részben előtakarékosságról van szó, a pénz egy részét félreteszik a várható kiadásokra. Felvetődött, hogy a hátralékosok nevét nyilvánosságra hozzák, s a mulasztás miatt visszatarthatják a bizonyítványt. Az igazgató sem a bizonyítvány visszatartásának tényét, sem az adósok nyilvános elmarasztalását nem ismerte el. Azt hangoztatta: a ballagási egyenruhát azért követelik meg, mert vélekedésük szerint a többnyire hátrányos helyzetű gyermekeket oktató intézményben fontos nevelési alapelv, hogy a tanulók a záróvizsga idején megfelelő ruházattal is kifejezzék tiszteletüket a vizsgák iránt. Ez a hagyományőrzést is szolgálja. Mielőtt belemerülnénk az osztálypénz, az osztálykirándulás, az ajándékozás, a ballagás és a szalagavató anyagi és erkölcsi vonzatainak taglalásába, rögzítsük, hogy Szabó Máté a középiskolai oktatást – az óvoda és az általános iskola tevékenységével együtt – közszolgáltatásnak minősítette. Ez azért fontos, mert így az egész esetkör alkotmányos jelentőséget kap. Nem arról van szó, hogy iksz település ipszilon iskolája így vagy úgy járt el, hibázott vagy éppen helyesen cselekedett, hanem arról, hogy magát a rendszert kell elemzés alá vonnunk.
A közoktatást mint közszolgáltatást azonos feltételekkel bárki igénybe veheti. A Magyar Bálint idején elfogadott 2003. évi oktatási törvény ebből kiindulva fejti ki azt, hogy a középiskola nevelési, pedagógiai programján szereplő feladatokat a fenntartónak kell finanszíroznia. A fenntartó az esetek nagy részében a városi vagy a megyei önkormányzat. Az oktatási törvény indoklása még azt is tartalmazza: az iskolák a szülők befizetéseiből próbálják kipótolni a fenntartó által juttatott szűkös kereteket. Ugyanakkor a jogszabály alapján egyértelmű, hogy az iskolán kívüli foglalatosságot: a múzeum és a könyvtárlátogatást, az iskolai kirándulást az önkormányzatnak kell finanszíroznia. Mindez ugyanis általában része a helyben elfogadott és jóváhagyott nevelési, pedagógiai programnak. A szülőktől csak olyan rendezvényekre lehet pénzt várni, amelyek nem szerepelnek az iskola nevelési terveiben. Ilyenkor viszont törvényes követelmény, hogy a szülőktől előzetesen írásbeli nyilatkozatot kérjenek.
Mindez a jogi feltételrendszer természetesen megjelenik Szabó Máté vizsgálati jelentésében. Az ombudsman nem említi, de elemzéséből nyilvánvaló, hogy a határ egy kissé bizonytalan. Nem egyértelmű ugyanis, kihagyhatja-e az iskola a nevelési, pedagógiai programjából a különféle kapun kívüli rendezvényeket. Mert ha kihagyhatja, akkor azokért az önkormányzatnak nem is kell fizetnie, hanem a szülőktől kérhetik például a múzeum- vagy a könyvtárlátogatás és az iskolai kirándulás költségeit. Viszont valószínűleg mégiscsak szerepeltetni kell a programban ezeket a kulturális eseményeket, mert az oktatási törvény indoklása így foglal állást. Más kérdés, hogy a törvény indoklása önmagában nem jogszabály, azt bárki figyelmen kívül hagyhatja. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt hangsúlyozza, hogy a pedagógiai programban szereplő kirándulásokért nem kérhetnek pénzt a szülőktől. Sőt Szabó Máté szerint a ballagási öltönyért sem, hiszen a vizsgált iskola igazgatója úgy nyilatkozott, hogy az ünnepi ruházat a nevelési elveket váltja valóra. A tanintézet egyébként sem szabhatja meg, hogy a gyerek milyen ruhát hordjon. A követelmény csupán az, hogy a ruházat alkalmas legyen a testi épség védelmére és a tanórai feladatokra. Az ide nem sorolható felszerelésekről az iskolának kell gondoskodnia.
A szalagavató és a ballagás egyébként külön semmilyen jogszabályban nem szerepel. Ebből azt vonhatjuk le, hogy amennyiben az iskola nevelési célból, hagyományteremtés címén megkövetel a tanulóktól valamiféle extra viseletet, szmokingot, táncruhát, azt az önkormányzat, vagyis az adófizetők pénzéből a tanintézetnek kell finanszíroznia. De mi a megoldás, ha a szülők vagy közülük néhányan nevelési program nélkül is ragaszkodnak a különleges, ünnepélyes ruházathoz? Megvásárolhatják akár a beszedett osztálypénzből is, de ez nem ilyen egyszerű. Aáry-Tamás Lajosnak, az oktatásügy miniszteri biztosának korábbi elemzéseiből úgy tűnik: az osztálypénz nem az iskola bevétele, hanem a befizetés után is a szülők tulajdona. A szülők arra szednek pénzt, amire akarnak, és arra fordítják, amire szeretnék. Ennek az elméletnek viszont ellentmond, hogy a hozzájárulást rendszerint a szülői értekezleten szavazzák meg, és a pedagógus kezeli. A végén ő számol el a felhasználásával. Kerpen Gábor, az egyik pedagógus-szakszervezet vezetője szerint a fenntartók, az önkormányzatok nem tudják fedezni a nevelési szempontból fontos események költségeit, emellett a szülők körülbelül negyven százaléka sem fizetőképes. Szavaiból az vonható le, hogy az iskola – az önkormányzatok fizetésképtelensége miatt – a szülők ötven-hatvan százalékával fizetteti be a tanulók kirándulásainak, s nevelési célzatú megmozdulásainak költségeit. Magam is tapasztaltam: sokszor azok a szülők javasolják, hogy az osztálypénzt egyik évről a másikra a duplájára emelkedjék, akik elmulasztották a rájuk jutó összeg befizetését. A szavazáskor azután az ő akaratuk érvényesül.
Már az eleve kérdés, hogy szülői értekezleten miképp lehet többségi szavazattal arra kötelezni a kisebbségben lévőket, hogy például mostantól ne havi ezer, hanem ezerötszáz forintot fizessenek be. A szülői értekezlet nem társasház. A teljességgel fizetésképtelen családok gyermekei ugyanakkor nem maradhatnak ki az iskolán kívüli közös programokból, de az megengedhetetlen, hogy bárki a többiek terrorizálásával szerezze meg ehhez a pénzt. Már csak azért sem, mert a befizetések útja jelenleg kifürkészhetetlen. Az osztályfőnök rendszerint globálisan számol el. Azt mondja: a kirándulás személyenként adott összegbe kerül, nőnapi, névnapi ajándékként pedig húsz vagy huszonöt csokor virágot vásároltak a tanároknak.
Teljes egészében át kellene vizsgálni ezt a tarthatatlan rendszert. Ebben csak egy, de véleményem szerint csöppet sem jelentéktelen kérdés az: miért kell ajándékot adni a tanároknak. A pedagógusok pontosan tudják, hogy micsoda veszekedések, viták előzik meg az osztálypénz összegének meghatározását és beszedését. Nemcsak az önkormányzatok szegények és szegényednek el a korábbinál is jobban, de a szülők többsége sem engedheti meg magának, hogy fizessen. A valóban indokolt költségeket szigorú, takarékos gazdálkodással az államnak kell fedeznie. S fel kell számolni a liberális tanügyi kormányzat anyagi és erkölcsi pusztításának következményeit.