Orbán Viktor szerint egy, az országért felelősséget viselő párt ma nem teheti meg, hogy a világgazdaság centrumává váló Kínával és Ázsiával nem épít kapcsolatokat. – Magyarország helye a világ térképén egyértelmű, NATO-tagok vagyunk és az Európai Unió tagjai. Ez azt jelenti, hogy mi nyugati zászló alatt hajózunk, de ma keleti szél fúj a világgazdaságban. A vitorláinkat ennek megfelelően kell fordítani – mondta az MTI-nek, s hangsúlyozta, hogy a világgazdaság centruma eltolódik Ázsia irányába.
– A magyar nemzetgazdaságnak és a magyarországi embereknek az az érdekük, hogy a világgazdaság leendő centrumával, Kínával, mély, kiegyensúlyozott és baráti kapcsolatokat ápoljunk. Ennek az előkészítése érdekében jöttünk ide és vettük fel a kapcsolatot a Kínai Kommunista Párttal, amely rendkívül sikeres reformokat hajtott végre az elmúlt három évtizedben, és tette sikeressé az országot. A kapcsolatfelvételt megkönnyíti, hogy a KKP nem kíván ideológiai vitákat folytatni, az együttműködés alapjának a közös érdeket tekinti – hangoztatta Orbán.
– Kína ma már nemcsak textilt és cipőt gyárt, hanem igen jelentős gépiparral is rendelkezik. Csak néhány évnek kell eltelnie és az egész nyugati világ meg fog lepődni, amikor kínai gépjárművek árasztják el a piacaikat – jegyezte meg a Fidesz elnöke. Orbán Viktor elmondta: van lehetőség arra, hogy a kínai tőke részt vegyen Magyarország fejlesztésében, s kínai állami és magáncégek munkahelyteremtő beruházásokat hozzanak Európába. – Egy kiegyensúlyozottabb külkereskedelmi mérlegre van szükségünk, amit a kínaiak természetesnek is vesznek és szívesen működnek velünk együtt olyan gazdasági programok kivitelezésében, amelyek eredményeképpen Magyarországról nagy mennyiségű áru érkezhet Kínába. Én elsősorban a jó minőségű mezőgazdasági termékeket látom ilyennek – közölte.

Így lehet megelőzni a leggyakoribb közúti veszélyeket