Biztató

Szerető Szabolcs
2009. 12. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem tudom, mivel biztassam Mesterházy Attilát, az MSZP várható miniszterelnök-jelöltjét a választási küzdelem előtt. A frakcióvezető mögött felsorakozó elnökség döntésére még a választmánynak és a kongresszusnak is rá kell bólintania, s a szocialisták láttak már karón varjút. Ha igazak a sajtóhírek, amelyek szerint Gyurcsány Ferenc erősen lobbizik Mesterházy ellenében, rövidesen kiderülhet, a bukott miniszterelnök puccsistának alkalmas-e még.
Akárkiről legyen szó, nehéz úgy harcba küldenie az MSZP-nek egy kormányfőjelöltet, ha előtte két időközi választáson is leszerepel. Méghozzá rácáfolva arra a három éve hallható okoskodásra, hogy a szocialisták elérték a mélypontot, innen már nincs lejjebb. Ám hiába a kitartás Gyurcsány mellett, aztán hiába a válságkormányzás meghirdetése, majd a vezér lemondása, aztán kipöckölése a pártelnöki székből, hiába a miniszterelnök-csere és a szakértői imázs; kiderült, mindig van lejjebb. Csornánál talán már tényleg nem lehet alább menni: ott a kormánypárt jelöltje a bűvös öt százalékot sem érte el, amit tudjunk be annak, hogy eleve az érvénytelenségre játszottak. A Józsefvárosban viszont mindent bevetettek, így sem tudták e számukra kedvezőbb terepen megakadályozni a fideszes polgármesterjelölt kétharmados győzelmét.
De mivel is lehetne biztatni Mesterházy Attilát, amikor maga Medgyessy Péter is egy vesztes választáshoz tartja őt a legalkalmasabb jelöltnek? Vagy amikor az elnökségi üléssel egy időben a Gyurcsány Ferenc Polgári Kör Dávid Ibolyával és Kuncze Gáborral kibővített rendezvényén Debreczeni József tényként beszél a Fidesz alkotmányozó többségéről? A jeles közíró a már ismert részletek alapján eddigi legjobb politikai életrajzának, az Orbán Viktorról szólónak a rontott kiadásával állt elő. Első Orbán-könyvében igyekezett távolságot tartani hősétől, míg Antall József és Gyurcsány Ferenc a rajongása tárgya volt. Most dr. Kende babérjaira vágyik. Mesterházyról viszont aligha ír majd könyvet.
A kormányfőjelölt és pártja komoly dilemmája, hogy miként határozzák meg a választásokon reálisan elérendő célt. Győzelem vagy a jobboldal kétharmados diadalának megakadályozása? És ha a Fidesznek csak a Jobbik szavazataival lenne meg a kétharmad, az vajon a baloldal sikere vagy kudarca lesz? De ha nem a parlamenti többség a cél, azzal eleve a vesztes pozíciójából indulnak a küzdelembe, ami lefegyverző hatású lehet. Ha viszont a Fidesz legyőzését emlegetik, komikussá válhatnak.
Nem is olyan rég az MSZP miniszterelnök-jelöltjének lenni a legvonzóbb politikai megbízatások egyike volt. Mostanra oda jutottunk, hogy Bajnai Gordon köszöni szépen, de menekül a megtiszteltetés elől. Tény, hogy a kampányidőszak az utóbbi választások tapasztalatai szerint a baloldalt hozza fel, most mégis nagyobb kockázat nélkül kijelenthető: a gyurcsányi kormányzás megfosztotta a győzelem esélyétől a szocialistákat, a váltópárti státusuk is veszélybe került. Ráadásul Mesterházy Attila mint ifjú szocialista súlyos terhet cipel: személye összekapcsolható a Zuschlag-féle pályázati lenyúlások világával. Híján van annak a tapasztalatnak is, aminek például Kovács László hasznát vette volna az Orbán Viktorral folytatott vitában. Ám az is igaz, most jött el a pillanat, amikor Mesterházy az MSZP kormányfőjelöltje lehet. Korábban a nagy tolongásban esélye sem lett volna, arra pedig nem vennék mérget, hogy 2014-ben meglesz még jelenlegi formájában a pártja. Ha nem fúrják meg jelöltségét az MSZP-ben a kongresszusig, tavasszal pedig túlteljesíti az alacsony elvárásokat, abból hoszszabb távon tőkét kovácsolhat magának a baloldalon.
Csak hogy valami biztatót is írjak a végére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.