Heves reakciókat váltott ki Nagy-Britanniában és az amerikai kormányon belül is Barack Obama kijelentése, miszerint 2011 nyarán meg lehet kezdeni a csapatok kivonását Afganisztánból. A brit védelmi miniszter szerint hiba volt, hogy az amerikai elnök az afganisztáni csapaterősítés bejelentésével együtt megjelölte az amerikai katonai kivonulás kezdetének lehetséges időpontját is. Bob Ainsworth közölte: „Erre nem lehet dátumot kijelölni; (…) a körülményeket kell figyelembe venni.” Kijelentésével Obama meghökkentette Hillary Clinton külügy- és Robert Gates védelmi miniszterét is. Clinton tegnap azt mondta, a csapatkivonás megkezdésének nincs merev határideje, Gates pedig az elnök szavait korrigálva úgy vélte, „nincs szó hirtelen kivonulásról, valami olyanról van szó, ami egy periódus folyamán fog lezajlani”.
Robert Gates arról is beszélt tegnap, hogy az amerikai hatóságok nem tudják, hol bujkál Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetőjének hollétéről évek óta nincsenek kézzelfogható információk. A BBC a minap közölte, vannak olyan információk, hogy Bin Laden januárban vagy februárban az afganisztáni Gazni tartományban tartózkodott. Washington 2001-ben többek között Bin Laden elfogása céljából indított háborút Afganisztánban.
Magyarországon tegnap a Civil Parlament, a Humanista Párt, a Munkáspárt 2006, a Magyarországi Egyesült Baloldal, a Zöld Baloldal, a Társadalmi Demokráciáért Mozgalom és a Demokratikus Hálózat közleményben tudatták: együtt tiltakoznak az ellen, hogy Magyarország újabb katonákat küld Afganisztánba: „Felháborító, hogy Obama elnök az afganisztáni háború eszkalációját 30 ezer amerikai katona mellett több szövetséges, így magyar katona mozgósításával igyekszik az amerikai közvélemény számára elfogadhatóvá tenni.”
Bajnai Gordon szombaton közölte, múlt heti washingtoni látogatása eredményes volt, a terítékre került fontos témák közül kiemelte például az afganisztáni csapaterősítéshez nyújtandó magyar hozzájárulást. Kifejtette: „Csak pozitív visszajelzést kaptunk azzal kapcsolatban, amilyen gazdaságpolitikai útra most az ország rátért.”

Varga Judit nagy bejelentést tett: „Egy hosszú út első mérföldkövéhez érkeztem”