Két és fél évnek kellett ahhoz eltelnie, hogy az SZDSZ pártelnök-választási csalássorozata kapcsán indult büntetőeljárás eljusson a bíróságig. Ez volt az az ominózus küldöttgyűlés, amelynek első fordulójában Fodor Gábor és Kóka János megegyező számú szavazatot kapott, majd a második körben kis többséggel Kóka lett a befutó. A Hír TV robbantotta ki a botrányt, amikor megszellőztette: több olyan küldött nevében is adtak le szavazatokat, akik meg sem jelentek.
A tegnap kezdődött tárgyaláson az ügyészség előadta: egyes vádlottak maguk írták alá a távollévők helyett a jelenléti ívet és a szavazólapot, mások – köztük az elsőrendű vádlott, T. Asztalos Ildikó, az SZDSZ korábbi Borsod megyei elnöke – pedig felbujtóként rábírták erre a tetteseket. Mindezért az ügyészség nyolc embert vádol okirat-hamisítással. Akik aláírást hamisítottak, a szerdai tárgyaláson jobbára beismerték bűnösségüket.
A párton belül egyáltalán nem számított kirívónak, hogy a tisztújítás törvénytelenül zajlott. Erre – a bíróságon elhangzottak alapján – szinte minden alkalommal sor került.
A harmadrendű vádlott arról beszélt, nyílt titok volt az álszavazás, és az elsőrendű vádlott jelölte ki, kinek kire kell leadnia a voksát. A hatodrendű vádlott és két társa ugyanakkor T. Asztalos Ildikótól függetlenül, mintegy önszorgalomból adott le hamis szavazatokat.
Az ügy másik érintettje – aki maga is küldött volt – elmondta, hogy 1989 óta SZDSZ-tag, és azt tapasztalta, hogy a távollévők helyetti szavazás bevett gyakorlat volt a párt küldöttgyűlésein, amelyek teljesen szervezetlenül zajlottak. Szervezetlenül vagy sem, de kimondottan hatékonyan működött a rendszer: a hatodrendű vádlott például arról beszélt: két ismerőse úgy vett részt az elnök személyéről szóló 2007. márciusi voksoláson, hogy nemhogy küldött, de még csak párttag sem volt.

Magyar Péter Ukrajna EU-csatlakozása ügyében saját magának mond ellent